Növekedésgátlót szedtek be a németek
A helyi statisztikai hivatal (Destatis) jelentése szerint az áprilisihoz képest 1,8 százalékkal esett vissza a termelés. Mind a feldolgozóipar, mind az építőipar gyengébben teljesített, azaz mínusszal zárt: előbbinél 1,6, utóbbinál 4,9 százalékos csökkenést mért a Destatis.
A hivatal egyébként az áprilisi adatot is lefelé módosította és 0,3 százalékos lassulásról szóló adatot tett közzé a negyedik hónapról, miközben az első közlés még 0,2 százalékos emelkedésről szólt.
Az elemzői konszenzus stagnálást vetített előre májusra, ezért az adat meglepetést keltett. Igaz az előjelek nem voltak kedvezőek, a májusi feldolgozóipari megrendelések alakulása már figyelmeztető jelként hatott.
A pénteken publikált adat szerint májusban 1,7 százalékkal csökkent a német ipar szerződésállománya az előző havihoz képest. Mind a külföldi, mind a belföldi szerződésállomány csökkent. A megrendelések volumenének alakulása pedig általában megbízhatóan jelzi előre magának az ipari termelésnek az irányát.
A Destatis közleményében megjegyzi, hogy az erős első negyedévet átmenetileg gyenge hónapok követik, ám az előjelek szerint az enervált mutatókkal jellemzett második negyedévet ismét erős időszak követheti a német ipar életében.
Mint ismert, a magyar ipari termelés sem úgy alakult májusban, mint azt a gazdaság irányítói elképzelték. A pénteken a KSH által közölt, 9,6 százalékos éves szintű bővülésről szóló előzetes adat immár sorozatban a harmadik, ami a növekedési tempó lassulásáról ad számot, de az első olyan, amely az előzó hónapban felmutatott teljesítménytől is elmarad, mégha egy százalékkal is.