Nőtt a vendégforgalom

Márciusban nőtt a három- és négycsillagos szállodák látogatottsága, az ötcsillagosoké viszont csökkent, részben a Malév leállása miatt.

Márciusban a külföldi vendégeknek köszönhetően folytatódott a vendégéjszakák számának élénkülése a forgalom csaknem 90 százalékát kitevő szállodákban. Ebben a négycsillagos hotelek szerepe volt meghatározó, az ötcsillagosok forgalma viszont csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.

Márciusban 4,9 százalékkal több külföldi vendég 6,1 százalékkal több, 650 ezer vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken.

A KSH tájékoztatása szerint a forinteuró-árfolyam 292 forint volt márciusban. Ez 7,7 százalékkal gyengébb, mint egy évvel korábban.

Az ötcsillagos szállodák esetében a külföldi vendégek száma márciusban 15, a vendégéjszakák száma pedig 12 százalékkal esett vissza. Ezt - elsősorban Budapesten - a Malév februári leállása is befolyásolta.

A fapados légitársaságok térnyerése viszont kedvezően hatott a háromcsillagos hotelek külföldivendég-forgalmára. Ezekben a szállodákban 3,6 százalékkal több vendég töltött el 4,1 százalékkal több éjszakát - közölte a KSH.

Márciusban a belföldi vendégek 606 ezer vendégéjszakát töltöttek a kereskedelmi szálláshelyeken. Számuk 2, az éjszakáké pedig 1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A KSH tájékoztatása szerint a kereskedelmi szálláshelyeken a szállásdíjbevétel összességében 2,8 százalékkal nőtt. A vendégéjszakákban mért vendégforgalom 52 százaléka, a szállásdíjbevétel 63 százaléka származott a külföldiektől.

A kereskedelmi szálláshelyek összes árbevétele folyó áron változatlan volt a vizsgált időszakban: összesen 17,5 milliárd forint bruttó árbevételt értek el. Ezen belül a szállásdíjbevétel 9,3 milliárd forintot tett ki.

A szállodák szobakihasználtsága átlagosan 41 százalékos volt, összességében csaknem azonos az egy évvel korábbival.

Márciusban a kiadott szállodai szobák bruttó átlagára 0,9 százalékkal, az egy kiadható szállodai szobára jutó árbevétel szintén 0,9 százalékkal nőtt 2011 azonos időszakához viszonyítva.

Budapesten a vendégforgalom jelentős részét fogadó három-öt csillagos kategóriákban a szobák átlagára márciusban 8 045 és 30 829, az egy kiadható szobára jutó árbevétel 3 163 és 17 798 forint között alakult, ami 28-106, illetve 11-61 eurónak felel meg.

A működő kereskedelmi szálláshelyek közül márciusban még 1 604 egység fogadott el fizetőeszközként üdülési csekket és 1 228 egység Széchenyi Pihenőkártyát. A belföldi vendégek 583 millió forint értékben fizettek ezekkel. Az üdülési csekkek aránya 82 százalékos volt. Az összeg megfelelt a belföldi szállásdíjbevétel 17 százalékának.

A szálláshely-szolgáltatást nyújtó vállalkozások márciusban közvetlenül 27 ezer főt foglalkoztattak. Ez 2,9 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában.

Március 31-én a Magyarországon működő kereskedelmi szálláshelyek száma 2 195 volt. Ezen belül 863 szálloda 51 ezer szobával, 889 panzió 10 ezer szobával működött. A szállodai kapacitás márciusban 3400 szobával bővült az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az egyéb szálláshelyek - üdülőház, kemping és közösségi szálláshelyek - száma országosan 443 volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.