Nőtt a kereslet az olcsó termékek iránt

Nőtt a kereslet az olcsó termékek iránt a harmadik negyedévben, amikor a háztartások 1,3 százalékkal alacsonyabb értékben vásároltak a napi fogyasztási cikkekből, mint egy évvel korábban - közölte a GfK Hungária Piackutató Intézet.

    Amíg azonban az idei év első két negyedévében a háztartások inkább a megvásárolt napi fogyasztási cikkek mennyiségén próbáltak spórolni, addig a harmadik negyedévben az olcsóbb termékeket kezdték el keresni, gyakran a kereskedelmi láncok nevével fémjelzett, úgynevezett sajátmárkás termékeket, vagy a velük árban versenyképes kisebb presztízsű gyártói márkákat.

    A GfK szerint a trendszerű változások alapvetően a hitelválságra vezethetőek vissza. Az érintett időszakban mind a bruttó hazai termék, mind pedig a kiskereskedelem, élelmiszer és élelmiszer jellegű vegyes termékekre mért volumenindexe elmarad az előző év hasonló időszakának eredményétől.

  A jelentősebb élelmiszer kategóriák közül a tej és a tejalapú termékkategóriák, az olaj, a szénsavas üdítőitalok és az ásványvíz esetében megfigyelhető, hogy a háztartások valamivel nagyobb, vagy közel ugyanakkora mennyiséget vásároltak meg a termékekből a harmadik negyedévben, mint egy évvel korábban, viszont lényegesen kevesebb pénzt adtak ki rájuk. Azokban a kategóriákban, ahol relatív értékcsökkenés történik, arányaiban megnő az olcsóbb termékek szerepe, amelynek következtében csökken az átlagos árszint.

    A szénsavas üdítőitalok és az ásványvíz esetében a sajátmárkás termékek erősödtek, míg más kategóriák, mint például a tej, a vajkrémek, a túró vagy az olaj esetében az olcsó gyártói márkák, az úgynevezett "B" márkák szerepe nőtt meg.

    A fogyasztói magatartás megváltozását mutatják a GfK Hungária vásárlói hajlandóság indexének számai is. A tavaszi-nyári hónapokban tapasztalható bizalomerősödés után a harmadik negyedévben ismét visszaesett, összesen 8,3 ponttal a lakosság költési hajlandósága, jelenleg 108,5 ponton áll.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.