Matolcsy megkétszerezné az ország GDP-jét

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Ésik Róbert, a Nokia Siemens Networks Kft. ügyvezető igazgatója ma stratégiai együttműködési megállapodást írt alá. A miniszter arról is beszélt: 2025-ig meg kellene kétszerezni az ország GDP-jét.

A megállapodást követően a Nokia Siemens Networks Kft. bejelentette, hogy a vállalati tevékenységbe integrálta a korábban külön – a Nokia Komárom Kft.-n belül – működő számviteli szolgáltató részleget (FSS).

Az integrációt követően a budapesti pénzügyi szolgáltató központ több földrajzi kontinensre kiterjedően, közel 50 országban lát el cégen belüli (in-house) számviteli, könyvelési feladatokat a Nokia Siemens Networks helyi vállalatai számára. A cégvezetés szándékai szerint a pénzügyi szolgáltató központ jelenlegi közel 180 fős létszáma az év végéig tovább bővülhet.

Szintén a megállapodáshoz kapcsolódik a Nokia Siemens Networks budapesti innovációs központjának bővítési terve.

2011 novemberében a magyar állam 270 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatással segítette a Nokia Siemens Networks kutató-fejlesztő részlegének bővítését, amely eredményeként 224 új, felsőfokú végzettséget igénylő munkahely létesült. A Nokia Siemens Networks az általa vállalt határidőn belül befejezte a munkahelyek betöltését, és így Budapest – az állami támogatásnak is köszönhetően – a vállalat kulcsfontosságú fejlesztéseinek egyik helyszíneként („Global Technology Center”, GTC) jelentősen megerősítette pozícióját. A mostani megállapodás nyomán további mérnöki munkakörök létesítésére nyílhat lehetőség – állítja a Kormany.hu.

A magyar bruttó hazai termék (GDP) 2025-ig történő megkétszerezése fontos nemzeti cél – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az aláírást követő beszédében. A miniszter szerint a GDP megduplázásához meg kell háromszorozni az ország külgazdasági teljesítményét; ebben is segít a Nokia Siemens Networksszel aláírt megállapodás. 

Kiemelte, hogy a kormány 2020-ig legalább egymillió új munkahelyet szeretne teremteni, valamint visszatérésre kívánja ösztönözni a jelenleg külföldön dolgozó "félmillió kitűnő magyar munkavállalót".

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.