Nokia-elbocsátás: a többség már dolgozik

Bár roppant megrázó volt a hír tavasszal, hogy a komáromi Nokia-gyárból elküldenek 2300 embert, ehhez képest egy jól rendezett folyamatot zárt le múlt héten a mobilgyártó – ez volt annak a megbeszélésnek a lényege, amelyet hétfőn délelőtt a Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetői és a hazai üzem vezetői folytattak – tájékoztatta lapunkat László Zoltán.

Bár roppant megrázó volt a tavaszi hír, hogy a komáromi Nokia-gyárból elküldenek 2300 embert, ehhez képest egy jól rendezett folyamatot zárt le múlt héten a mobilgyártó – ez volt annak a megbeszélésnek a lényege, amelyet hétfőn délelőtt a Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetői és a hazai üzem vezetői folytattak – tájékoztatta lapunkat László Zoltán.

Az üzemi tanács vezetője elmondta: mindez annak köszönhető, hogy a kényszerű leépítés mögé egy jó újrakezdést segítő háttérprogramot építettek fel. Ennek eredménye: a 2300 elbocsátottból már mintegy 1300-nak van állása. Ezer olyan ember van, aki még nem tudott elhelyezkedni, vagy a helyi érdekvédelmi szerv elvesztette velük a kapcsolatot.

Mint megjegyezte, ilyenek például a volt szlovák kollégáik, akikről kevés konkrét információval rendelkeznek. Csupán annyit tudnak róluk, hogy összességében alig volt közük olyan, aki Szlovákiában próbálta volna a boldogulását keresni. A különböző támogatói programoknak köszönhető egyébként az is, hogy mintegy 70 olyan ember volt, aki új vállalkozásához kapott segítséget, s közülük ma már csak 2-3 olyan akad, akinek nem működik a cége – tette hozzá László Zoltán.

A 2300 fős leépítés egyébként múlt héten ért véget, akkor 200 embert küldtek el, igaz, közülük már mintegy 150 olyan volt, aki tudta, hol folytatja karrierjét – jegyezte meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.