Női főnök a General Motors élén

Alaposan átszervezi vezetését a General Motors, mely január elsejétől Mary Barrát nevezi ki vezérigazgatónak.

A GM jelenlegi vezérigazgatója, Dan Akerosn már korábban bejelentette, hogy 2014. január 15-én visszavonul, mert beteg feleségével szeretne több időt tölteni. A General Motors mai közleménye szerint január elsejétől az 51 éves Mary Barra lesz az autókonszern vezérigazgatója, ezzel ő az első nő a detroiti cég élén és a legmagasabb posztot elérő nő a járműiparban.

Mary Barra 1980-ban került a GM-hez tartozó Pontiachoz szakmai gyakornokkén, majd a cég ösztöndíjasaként szerzett master diplomát. 1990-ban lett a GM alkalmazottja, ahol 2011 februárjától globális termékfejlesztésért felelős ügyvezető alelnökként dolgozott, 2013. augusztustól a beszerzési és ellátási részlegért is felelt. Mary Barra kinevezésével több vezetői poszton várható szerepcsere, de lesznek olyan vezetők, akik 2014 áprilisában távoznak a General Motorstól.

 

A világszerte 212 ezer embert foglalkoztató General Motors idén várhatóan kilencmilliónál több autót gyárt közel négyszáz üzemében, ám ezzel a mennyiséggel nem előzheti meg a Toyotát, és a második helyért is versenyeznia kell a VW konszernnel.

 

Elől az új vezérigazgató, Mary Barra, háttérben a visszavonuló Dan Akerson
Elől az új vezérigazgató, Mary Barra, háttérben a visszavonuló Dan Akerson Forrás: GM
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.