Nőhet az erdőterület

Magyarország területének jelenleg ötöde erdő. Az arány 20 év múlva 27 százalékra nőhet.

Az előrejelzések szerint húsz év múlva a mostani 21 százalék után Magyarország területének 27 százalékán lesz erdő - mondta az MTI-nek Wisnovszky Károly, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) Központ Erdészeti Igazgatóságának igazgatója szerdán Budapesten.

Erdőtelepítés Ópusztaszeren - az uniós támogatás kiszámítható viszonyokat hozott
Erdőtelepítés Ópusztaszeren - az uniós támogatás kiszámítható viszonyokat hozott

A szakember minderről az Országos Erdészeti Egyesület (OEE), valamint az MgSzH Központ Erdészeti Igazgatóságának közös évzáró rendezvényén beszélt.

Az MgSzH erdészeti igazgatója közölte: Magyarországon több mint kétmillió hektáron található erdő, amelynek 48 százaléka magántulajdonban, a fennmaradó hányad pedig állami kezelésben van.

Az ágazat 2007-2013 között mintegy 70-80 milliárd forint uniós támogatásra számíthat, amelyet Wisnovszky Károly megítélése szerint ki is tudnak használni.

A magyar élőfavagyon jelenleg 340-400 millió köbméter közöttire tehető. Évente ez a vagyon mintegy 13 millió köbméterrel növekszik. A kitermelés mértéke éves szinten 7-8 millió köbméter. Így az erdő területe évente 5 ezer hektárral gyarapszik átlagosan Magyarországon.

Seregi János, a Magyar Fejlesztési Bank (MBF) Zrt. agrár- és zöldbank főigazgatóságának ügyvezető igazgatója elmondta: az MFB 22 állami erdőgazdaság vagyonkezelését végzi. Ez mintegy 1,1-1,2 millió hektár erdőt jelent.

Az erdőgazdaságok az idén várhatóan 60-70 milliárd forintos árbevételre számíthatnak összességében. Ez az igazgató szerint a tavalyival azonos szintű bevétel.

A jövő évi tervekről Seregi János elmondta: az erdőgazdaságok vezetői elé reális célokat kívánnak kitűzni, és olyan tervek készítésére kérték őket, amelyek teljesíthetők. A szakember a bevételi tervet nem számszerűsítette, hozzátette azonban, arra ösztönzik őket, hogy fokozottabban forduljanak a közjavak előállításának irányába, valamint a munkahelyek megtartására.

Az ügyvezető igazgató arról is beszélt, hogy az MFB mezőgazdasági portfólióján belül jelentős az erdőgazdaságok részaránya.

Seregi János jelezte azt is, hogy a falopások jelentős kárt okoznak az erdőgazdaságoknak. Ahol ez jelentős méreteket ölt, ott a rendőrség segítségét kérik az ügyben. A rászorulóknak ugyanakkor segítséget is kívánnak adni, hogy ellenőrzött módon juthassanak hozzá a fához - fejtette ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.