Nőhet a benzinár

Jövő hét szerdán legfeljebb 2-3 forintos benzináremelésre számít a GKI Energiakutató.
Szerdától legfeljebb két-három forinttal nőhet a benzinár, de a tarifa a dízeléhez hasonlóan akár szinten is maradhat - jósolja a GKI Energiakutató a nemzetközi folyamatok alapján. Ebben már figyelembe vették a pénteki három forintos benzindrágulást is. A benzin így átlag 320 forintra állhat be literenként, míg a gázolajért továbbra is körülbelül 315 forintot kérhetnek a kutaknál.

A március 14-18-i héten a nálunk irányadó Brent típusú kőolaj hordónkénti ára 37-39 dollár között változott, több mint egy dolláros, 2,3 százalékos emelkedést mutatva. Ezt a határidős olajvásárlások erősödése és az amerikai benzinkészletek csökkenése okozta. Az amerikai kőolajfúrások száma ugyanakkor hosszú idő óta először eggyel emelkedett.

A nálunk irányadó mediterrán tőzsdén a benzin 6,2, a gázolaj pedig 0,7 százalékkal drágult. Az európai üzemanyagkereskedők továbbra is szabadulnak téli minőségű benzinkészleteiktől. Az itteni fogyasztás lassan bővül, a nigériai és az amerikai kivitel lendületbe jött. Emiatt viszont mérséklődik a benzinfinomításhoz használt anyagok iránti ázsiai - kínai - kereslet. Az ázsiai és amerikai finomítók felújításai miatt csökkent az európai gázolajbehozatal, bár az orosz kivitel hatalmas lendületet vett. Csökkent a hajókon tárolt gázolaj mennyisége is.

A dollár 277,2 forint körül ingadozott: három forinttal, 1,1 százalékkal kellett kevesebbet adni érte, mint egy hete. Ez tompítja az üzemanyagáremelési nyomást.

Az elmúlt egy év során a benzin és a gázolaj ára egyaránt körülbelül 15 százalékkal csökkent. Az átlagkeresetből így most körülbelül 21 százalékkal több üzemanyagot vásárolhatunk, mint egy éve - jegyzik meg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.