Nő a szállodák bevétele

Az év első két hónapjában 7,5 százalékkal nőtt a magyarországi szállodák szobaára, összárbevételük pedig 16 százalékkal bővült. Budapest, illetve az ötcsillagos hotelek ennél is jobban teljesítettek. A kihasználtság 2,6 százalékkal nőtt, de az 30 nagyváros összehasonlításában - az árhoz hasonlóan - továbbra is a legalacsonyabbak közé tartozik. A belföldi keresletnövekedés meghaladja a külföldit.

Az év első két hónapjában folytatódott a forgalom dinamikus emelkedése a magyarországi szállodákban: az ötcsillagos hotelek teljesítményjavulása kiemelkedő volt - állapítja meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a nemzetközi és hazai szállodaipar január-februári teljesítményéről készített elemzésében.

Az MSZÉSZ kiemeli, hogy az idei első két hónapban országos szinten az ötcsillagos hotelek teljesítménye javult a leginkább. Az ebben a kategóriában elért 51,1 százalékos átlagos foglaltság 5,8 százalékponttal, a 31 524 forintos bruttó átlagos szobaár 12,7 százalékkal magasabb, mint a tavalyi év azonos időszakában. A 16 098 forintos egy kiadható szobára jutó bruttó szobaár-bevétel (revpar) 27 százalékkal haladta meg a 2013-ast.

A hazai szállodákban jelentkező összes vendégéjszaka 40,6 százalékát - ezen belül a belföldi vendégéjszakák 11,8, a külföldi vendégéjszakák 65,2 százalékát - Budapesten töltötték el a vendégek. Az összes szállodai árbevétel 41,1 százaléka, valamint a szobaárbevétel 45,3 százaléka szintén a fővárosban keletkezett.

Budapesten 2014 első két hónapjában a szállodák bruttó szobaárbevétele nyolcmilliárd forintra rúgott. Ez 17,9 százalékkal magasabb a tavalyi bázisidőszakinál. A fővárosi szállodák összes bruttó forgalma 14,3 milliárd forintot ért el, ami 20,6 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Az előbbi adat 9,5 százalékkal, az utóbbi 19,3 százalékkal magasabb, mint 2008 azonos időszakában.

2014 első két hónapjában Budapest a riportban szereplő 30 város között szobafoglaltságban 43,7 százalékkal a 27. lett, megelőzve Pozsonyt, Prágát és Vilniust. Nettó átlag szobaárban 58,2 euróval a 29. helyen állunk.

A hazai szállodák átlagos kihasználtsága 37,6 százalék volt az év első két hónapjában. Ez a bázisnál 2,6 százalékponttal magasabb. A növekedés az elemzés szerint az erős kereslet eredménye, amiben meghatározó szerepe volt a kedvező időjárásnak, a téli időszakban a szolgáltatók, szállodák által kezdeményezett sokféle kedvezményes akciónak, a SZÉP-kártya terjedésének és az erősödő belföldi fogyasztásnak. A belföldi kereslet növekedése január után februárban is meghaladta a külföldit.

Országosan a szállodák bruttó átlag szobaára 14 719 forint volt január-februárban. Ez 7,5 százalékkal több, mint 2013 azonos hónapjaiban, a bruttó revpar pedig 5528 forint volt, ami 15,2 százalékkal haladta meg a bázist.

A magyarországi szállodák bruttó szobaárbevétele 17,6 milliárd forint volt. Ez 16,1 százalékkal magasabb a bázisidőszakinál. A szállodák összes bruttó forgalma 34,7 milliárd forintot ért el. Ez 26,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az előbbi 32,6 százalékkal, az utóbbi 38,8 százalékkal nagyobb a 2008. évinél.

A hazai szállodák idén január-februárban a kelet-közép-európai régióban vizsgált öt ország – Ausztria, Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia – között a revparmutatót tekintve 24,5 euróval az 5. helyen végeztek. Ennek oka az elemzés szerint elsősorban a nagyon alacsony, 54,9 eurós átlagos szobaár.

Az elemzés szerint a szobaárak, a revpar és a forgalom növekedésében jelentős szerepe volt annak is, hogy a 2014. január–februári 306,23 forint/euró-átlagárfolyam 4,4 százalékkal gyengébb volt a 2013 első két havára jellemző adatnál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.