Nincs több cégmentés

A jövőben már egyetlen amerikai pénzintézet sem lesz „túl nagy ahhoz, hogy ne dőljön be”: az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) igazgatótanácsa most elfogadott új belső szabálya szerint már nem kivételezhet senkivel sem, így nem nyújthat egyedi mentőhitelt sem.

A szabály szerint a Fed egy újabb válság esetén is csak olyan ágazati hitelt adhat, amit legalább öt vállalat fel tud venni egyszerre. Janet Yellen, a Fed elnöke szerint ha 2008-ban lett volna ilyen szabály, úgy a ­biztosítóóriás AIG és a Bear Stearns sem kapott volna mentőhitelt.

A „túl nagy ahhoz, hogy bedőljön” – angolul: too big to fail – mondás a 2008-as hitelválság idején vált elkoptatott közhellyé, amikor közpénzekből folyósított mentőhitelekkel tartotta a víz fölött a nagy amerikai pénzintézeteket, nehogy a bedőlésük még nagyobb válságot idézzen elő. Így segítette ki többször az ­AIG-t, a JP Morgant vagy a ­Citigroupot. Bár a megszorult bankok időközben visszafizették a sürgősségi hiteleket – méghozzá csinos 30 milliárd dolláros hasznot hozva a hitelezőnek –, azonban kritikusai szerint jócskán túllépett a neki szánt hatáskörön. Ráadásul több döntése erkölcsileg kikezdhetőnek bizonyult. Miközben a Fed cégek sorát tartotta kormányzati lélegeztetőgépen, 2008-ban megtagadta a segítséget a szintén nagy bajba keveredett Lehmann Brotherstől – írta a Reuters.

Végül a kongresszus is komoly nyomás alá helyezte a Fedet: a 2010-es amerikai pénzintézeti reformtörvényben szigorúbban szabályozták a Fed segítségnyújtását. A Reutersnak nyilatkozva a Fednél utaltak rá: mindenkinek jobb, ha válság esetén a cégek tisztában vannak azzal, hogy nem számíthatnak külön mentőövre. A cégvezetők a csőd fenyegető árnyékában – a kormányzati mentőhitelre számítva és várva – sokszor igen kockázatos lépéseket is vállaltak. Azt a Fednél sem tagadták: a különhitelekkel a pénz­piac rugalmasságát akarták megőrizni, ugyanakkor ezek az ügyek „állandó morális feszültséget okoztak”.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.