Nevetséges lett Lázár János offshore listája

Lázár János offshore feketelistája ismert taxitársaságok, sport- és érdekvédelmi szövetségek mellett még az MLSZ edzőcentruma is az átláthatatlan tulajdonlású szervezetek között landolt - írja a hvg.hu.

Meglepő szervezetekre bukkanhat az, aki átböngészi a Lázár János vezetése alatt álló Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nemrég nyilvánosságra hozott offshore-listáját. A miniszterelnökségi államtitkár, aki augusztustól kormánybiztosként vezeti az ügynökséget, szeptember elején azt ígérte, hogy az NFÜ a korábbinál határozottabban lép fel az offshore cégekkel szemben. Az eredmény egy közel 3 ezer céget tartalmazó lista lett, amelyet az NFÜ a napokban tett közzé a honlapján - írja a hvg.hu. A listán az NFÜ azokat az uniós támogatásokat nyert cégeket tüntette fel, amelyek tulajdonosi szerkezete nem bizonyult átláthatónak a szervezet megítélése szerint.

Az eredmény azonban abszurd lett. A nem átlátható cégek listájára például felkerült a City Taxi Fuvarszervező Szövetkezet, pedig – mint az a nevéből is világosan kiderül – a szövetkezetként működő taxitársaság 500 tagja közül egyik sem adóparadicsomban bejegyzett cég, olyannyira nem, hogy mindegyik magánszemély. „Harminc éve működik a cég, és az Almásy teret nem hagytuk el Budapesten, nem hogy Máltáig eljutottunk volna” – közölte a hvg.hu-val a City Taxi elnöke, Tamás Miklós.

Az átláthatatlan cégek listájára még a magyar labdarúgó-válogatott fellegvárának számító MLSZ Edzőcentrum és Hotel Kft. is felkerült. A cég annyira nem offshore, hogy egyetlen tulajdonosa a Magyar Labdarúgó Szövetség. Az NFÜ feketelistáján végezte a Magyar Atlétikai Szövetség, a Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség Mérai Tagszervezete, Fogyasztói és Betegjogi Érdekvédelmi Szövetség, több civil szervezet, még a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége is.

További érdekesség, hogy az átláthatatlan cégek listáján három szakszervezet is szerepel. Eszerint átláthatatlannak bizonyul az NFÜ számára a tulajdonosi szerkezete az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének, a Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezetének, és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének is. Az NFÜ eljárása ezen a ponton egészen érthetetlen, hiszen egy szakszervezetnek jellemzően nincs is tulajdonosa.

A hvg.hu több, találomra elvégzett keresés alapján, és a lista átböngészése után arra a megállapításra jutott, hogy a cégek többségének tulajdonosi szerkezete egyáltalán nem átláthatatlan. A listán szereplő például veszprémi, debreceni, budapesti székhelyű cégek tulajdonosai a nyilvánosan elérhető cégadatbázis szerint a legtöbb esetben magyarországi lakcímmel rendelkező magánszemélyek, vagy olyan szervezetek, amelyek mögött magyar magánszemélyek állnak. Ennek alapján érthetetlen, hogy az NFÜ miért nem használta az elektronikusan elérhető, nyilvános cégadatbázist, és ehelyett miért többszöri postai megkereséssel próbálta kideríteni a listán szereplő szervezetekről, kik állnak mögöttük.

Az igazsághoz tartozik, hogy találtak olyan vállalkozást is, amelynek tulajdonosai között offshore cég is volt, de a jelek szerint ilyen cégek csak nyomokban szerepelnek a listán. Ilyen például a feketelistára felkerült ART HOTEL Kereskedelmi Kft., amelynek korábbi tulajdonosai között Seychelles-szigeteki cég is szerepel, de a cégadatbázis alapján 2012 óta két hazai cég érdekeltségébe tartozik. A listán emellett szerepel olyan cég is, amely a cégadatbázis szerint nem létezik: ilyen például a Turismus Innovációs és Marketing Kft.

Az NFÜ-s feketelista annak a folyamatnak az egyik eredménye, amelynek során Lázár János leszámolna a korrupcióval a szervezetnél. Az államtitkár szeptember elején folyamatban lévő rendőrségi ügyekről számolt be az NFÜ-vel kapcsolatban, és mondandója lényege az volt: vége a korrupciónak a szervezetnél. Mint ígérte, megerősíti a belső elhárítási rendszert, és az ügyek feltárásába bevonja az Alkotmányvédelmi Hivatalt is. Az NFÜ-nél felbukkant korrupciós ügyek meglehetősen kínosak lehetnek a kormányzatnak, hiszen az elmúlt három évben az ügynökség már az Orbán-kabinet felügyelete alatt működött.

A korrupciós szál elvarrásának egyik látványos szakasza az átláthatatlan tulajdonosi hátterű cégek feketelistázása. Az NFÜ ezért szeptembertől mintegy 46 ezer pályázónak küldött levelet, amelyben azt firtatta, hogy kik a pályázatokon nyertes cégek tulajdonosai. Így jött ki a furcsa eredmény, és valószínűleg ezért került sok átlátható tulajdonlású cég (is) a feketelistára. A tulajdonosi szerkezetről szóló nyilatkozat kitöltésére a kedvezményezetteknek az átvételtől számítva nyolc napjuk volt – írja az NFÜ honlapján. A szűkös időkorlát miatt az NFÜ többször is kiküldte az értesítést azoknak a projektgazdáknak, akik valamilyen oknál fogva még nem vették át a nyilatkozatot és még nem küldték vissza azt. Legutóbb október 14-én, harmadik alkalommal ment ki hasonló értesítés.

Az NFÜ ezek után felteszi oldalára mindazon cégeket, amelyek a harmadik kiküldést követően sem vették át a nyilatkozatot, később pedig azokat is lajstromba veszik majd ugyanitt, akik elmulasztották a nyilatkozat kitöltését és visszaküldését. Végezetül pedig az ellenőrzések előrehaladtával minden olyan kedvezményezett felkerül az oldalra, amely nem felel meg az átláthatóság törvényi elvárásainak. A mulasztások esetében az NFÜ kivétel nélkül megkezdi az elállási folyamatot. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mindazok a cégek és egyéb szervezetek, amelyek nem tettek eleget a tájékoztatási kötelezettségüknek, elveszítik a korábban számukra megítélt támogatási összeget.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.