Népszerű a cafeteriás hiteltörlesztés

Bekapcsolódtak a munkaadók a dolgozók hiteltörlesztésébe, az utóbbi hetekben több foglalkoztató is pénzt utalt a bankoknak. A jelenség már az ősszel tömegessé válhat.
A futamidő végénél tartó devizaadósoknak ugyanakkor érdemes elgondolkodniuk azon, kérnek-e hiteltörlesztési támogatást – írja az mno.hu. Számos munkáltató szállt be az elmúlt hetekben dolgozóinak hiteltörlesztésébe. Az érintettek azzal az új lehetőséggel élnek, amely módot nyújt rá, hogy a munkaadó – cafeteriaként vagy támogatás formájában – adómentesen hozzájárulhasson az alkalmazottak törlesztőrészleteinek kifizetéséhez.

– A tavaszt leginkább a felkészüléssel töltötték a vállalkozások, az első folyósítások mostanában indulhattak el – számolt be tapasztalatairól Fata László. A hazai juttatások szisztémáját jól ismerő tanácsadó ennek okát abban látja, hogy már egyes bankok is alkalmazkodtak a szabályokhoz, a folyamat így gördülékeny lehet. Úgy vélte: augusztusban, szeptemberben tömegessé válhat a gyakorlat, s az ősszel már munkáltatók sokasága vállalhat részt cafeteria formájában a dolgozók hiteltörlesztéséből. – Az érdeklődés a következő év elején bizonyosan fokozódik majd.

A lehetőség legfontosabb részleteiről annyi mondható el, hogy a dolgozónak a munkáltató öt év alatt legfeljebb ötmillió forintot adhat adó- és járulékmentesen – a fizetésén kívül – azért, hogy az érintett törlessze forint- vagy devizaalapú lakáshitelét. A munkaadó határozhat úgy, hogy a bér mellett, egyszerű támogatásként folyósítja a hiteltörlesztési hozzájárulást, miképpen arra is van mód, hogy a foglalkoztatók a cafeteria-rendszerükbe illesszék a lehetőséget.

A gyakorlatnak ugyanakkor egyes kérdésekre még választ kell adnia. Fata László ennek kapcsán jelezte, a foglalkoztató egyenesen a hitelszámlára vagy a bank egyfajta központi számlájára küldheti el az összeget, miként annak sincs akadálya, hogy a juttatás a munkavállaló hitelintézetnél vezetett saját folyószámláján kössön ki. Utóbbi esetben azonban külön igazolni kell, hogy az adott évben legalább ekkora összegű törlesztést fizet be az adós. – Ez ügyben elengedhetetlen annak tisztázása, miként számolják majd el a munkáltatótól érkező összegeket – tette hozzá Fata László. Lehetséges, hogy egyszerűen a havi részletet apasztja a foglalkoztató juttatása, de elképzelhető az is, hogy az ilyen utalást előtörlesztésnek tekinti a hitelező.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.