Németország és Csehország gázzal segíti Szlovákiát

Németország és Csehország négymillió köbméter gázzal segíti ki a súlyos gondokkal szembesülő Szlovákiát - jelentette be péntek délután Martin Riman prágai ipari miniszter.

A miniszter elmondta azt is, hogy a Németországból érkező, Szlovákiának szánt mennyiséget Csehország használja fel, mert egyelőre nem tudják eljuttatni a célországba. Az RWE Transgas cseh gázszolgáltató viszont Szlovákiában egy földalatti tárolót birtokol, ahonnan mától a bajba jutott északi szomszédunk meríthet  összesen négymillió köbmétert, amely a napi szükséglet mintegy tizenöt százaléka.

Csütörtökön a Pozsonyban tartózkodó José Manuel Barroso megigérte Robert Ficónak, hogy az Európai Unió igyekszik enyhíteni a rövidesen kritikussá váló szlovákiai gázhiányt. Pénteken Lubomír Jahnátek bejelentette, hogy az uniós országok napi nyolc-tízmillió köbméter földgázt tudnának szállítani Szlovákiának, csak még nem tudják, miként juttassák el a kívánt helyre.

Többféle lehetőséget mérlegelnek, de végső döntés még nincs.

Robert Fico csütörtökön azt hangoztatta,  hogy a visegrádi négy ország közül Szlovákiának legkritikusabb a helyzete, mert a legkevesebb gáztartalékkal rendelkezik, ráadásul csak az oroszországi szállításokra hagyatkozhat, s veszélybe került a folyamatos villanyáram-szolgáltatás is.

- Ezért ha nem születik rövid időn belül megoldás, akkor kénytelenek leszünk ideiglenesen újraindítani a tavaly üzemen kívül helyezett jászlói (Jaslovské Bohunice) atomerőművet - közölte.

Szakértők szerint ezzel a lépéssel Pozsony megszegné az uniós csatlakozási szerződését, amelyben főleg Ausztria követelésére vállalta, hogy 2008 végéig leállítja az elavult atomerőmű működését.

Szlovákia jelenleg naponta 30 millió köbméternyi földgázt használ, ugyanakkor a tározókból legfeljebb napi 20-22 millió meríthető, de a mostani hidegben még ennyi sem. Tetézi a bajt, hogy a tározók többsége a nyugati országrészben van, s ezért a keleti régiókba egyre kevesebb a szükséges energia.

Pozsony már kedden szükségállapotot hirdetett a gázhiány miatt, s az úgynevezett biztonsági minimumra korlátozta mintegy ezer nagyfogyasztó gázellátását.

Emiatt leállt a termelés a négyezer alkalmazottat foglalkoztató kassai U.S.Steel acélműben, a vágtapolcai (Teplicka nad Váhom) Kia Motors, valamint a nagyszombati Peugeot gépkocsigyárban és több más nagyüzemben.


Szlovákia tavaly 5,9 milliárd köbméter földgázt fogyasztott, amelynek 98,3 százalékát az ukrajnai csővezetéken keresztül, Oroszországból szerezte be.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.