Nem volt veszélyben az élelmiszergyártás

Rövid ideig sem fenyegette a hazai lakosság élelmiszerellátását a szerdai gázkorlátozás – jelentette ki Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Néhány feldolgozó reggel leállította gépsorait, de délutánra az alapvető élelmiszert gyártók  visszakapcsolódtak a hálózatra.

Az idei esztendő lehetőséget taglalva elmondta azt is, hogy összesen 483 milliárd forint összegű uniós és nemzeti támogatás mellett a magyar agrárium jelentős fejlesztést is végrehajthat.

A miniszter becslése szerint mintegy ezermilliárd forint értékű állattenyésztési és a kertészeti beruházásra lehet számítani. Ennek eredménye, a korszerű és versenyképes termelés első eredményeit 2010-ben könyvelhetik el.

Beszámolt arról is, hogy a minisztérium és az áruházláncok közötti tárgyalások jól haladnak. A szakértői egyeztetések most folynak, s véleménye szerint az áruházláncok hajlanak arra, hogy a több magyar árut tartsanak polcaikon.

Elhangzott az is, hogy a Péti Nitrogénművek Zrt. gázvásárlásra 10 milliárdos hitelének  ügyében rövidesen létrejön az egyezség a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-vel. Gráf József úgy véli, hogy a gázszállítások újraindulása után kezdődhet a műtrágyagyártás is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.