Gyurcsány: nem utazunk más államok adófizetőinek pénzére!

A miniszterelnök parázs vita keretében számolt be a hétvégi EU-csúcson tett javaslatairól és a londoni tárgyalásairól. Az Európai Ügyek bizottságában ellenzéki képviselők azzal szembesítették: minden - a válság témájában tett - megszólalása után gyengült a forint az utóbbi időben.

- Nem utazunk más államok adófizetőinek a pénzére! De együttes, koordinált, a régió sajátosságait figyelembe vevő megoldást szorgalmazunk - mondta ma reggel Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának ülésén. A miniszterelnök arra kérte a bizottság tagjait - akiknek körülbelül fele volt jelen - hogy továbbra is elkötelezetten álljanak ki a lehető leggyorsabb euróbevezetés mellett.

Gyurcsány Ferenc az ülésen
Gyurcsány Ferenc az ülésen

Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra: az elmúlt hétvégén, az informális EU-csúcson tett javaslataival pusztán annak a megvizsgálását indítványozta: lerövidíthető-e az ERM-II árfolyamrendszerben eltöltött idő, ha egyébként egy ország minden más, Masstricht-i kritériumnak megfelel. Vagyis, a miniszterelnök nyilatkozata szerint csak a lehetőség vizsgálatát, nem pedig protekciót kértünk. A kormányfő rávilágított arra is, hogy Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök szerint ez megvizsgálható, Nicolas Sarkozy francia elnök szerint pedig "még több is megvizsgálható".

Vajúdnak a hegyek, de még egerek születnek - mondta Gyurcsány Ferenc a válság kezelésére született megoldásokat értékelve. Úgy látja, hogy az EU bár kiáll a közös fellépés mellett, egyelőre komoly válaszok csak nemzeti szinten születtek, az Egyesült Államokban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, s erre készülnek Németországban is. - Ha igaz, hogy ez a modern kor első komoly válsága, miért nem adunk rá átfogó válaszokat? - tette fel a kérdést, majd kiemelte: a válság nem kezelhető nemzeti alapon, ez nem elégséges. A globális gazdaságban átfogó, koordinált, globális válaszokra van szükség - hangsúlyozta.

Persze ezeket nem egy pénzeszsákból gondoljuk finanszírozni, mert nincs ilyen zsák - tette hozzá a kormányfő, majd utalt az IMF-EBRD-EIB csomagjára, amely szerinte egy pozitív példa a nehézségek kezelésére, amelyre van igény. Szavai szerint három hivatalos javaslatot tettek az Uniónak a tanácsülést megelőzően. Egyfelől, hogy tegye világossá az EU, hogy az egységes piac nem teszi azt lehetővé, hogy ha valamely tagállam megsegíti az egyik bankját, akkor abból kizárják annak egy más tagországban működő leányvállalatát. A miniszterelnök szerint ezt pozitívan fogadták. A második javaslat volt az euróbevezetés gyorsításának lehetőségének vizsgálata, míg a harmadik, hogy támogassák a jegybankok intenzívebb együttműködését az Európai Központi Bankkal, már amennyiben vannak ilyen törekvések.

Szóba került egy másik, egyelőre nem hivatalos, úgynevezett ugynevezett "non-paper" javaslat is, amelyet Európai Stabilizációs és Integrációs Programnak (ESIP) kereszteltek. Ez, a javaslat non-paper státusa ellenére hatalmas vitákat váltott ki. - Mindenki legfelsőbb politikai szinten kívánt hozzá viszonyulni - mondta a miniszterelnök. Pedig ez a papír nem mondja azt, hogy az unió újabb adófizetői pénzeket tegyen be a gazdasági rendszerbe. - Vannak országok, amelyeknek komoly és sürgős segítségre van szükségük a fizetőképességük megőrzése érdekében, de Magyarország nem ilyen! A lehívott IMF forrásoknak is csak egy kisebb részét költöttük el, többek között kötvények visszavásárlására - mondta Gyurcsány Ferenc. Ugyanakkor szavai szerint tudnak olyan közép-európai országokról, akik tárgyalásokat folytatnak az IMF-fel, ilyen Románia, Ukrajna és Litvánia. Tehát, mint mondta, a javaslat csak arról szól, hogy amit mi megkaptunk, azt kapja meg más is. Ezzel, állítása szerint egybevág, hogy Barack Obama amerikai elnök és Gordon Brown brit miniszterelnök az IMF lehetőségeinek megduplázásáról beszéltek a napokban.

Azt a javaslatot, hogy az anyabankoknak kelljen feltőkésíteni a közép-európai lányaikat a miniszterelnök azzal indokolta, hogy, jelenleg gyakorlat: a bankok a hosszútávú pénz szűkében a bankok kötelezettségeiket rövid távúakkal finanszírozzák. Ezért, a fejlett gazdaságú országok hitelből kistafírozzák a bankjaikat (utalt arra, hogy Franciaországban 5, az Egyesült Államokban 8, míg írországban 10 százalékos hiány várható), de mint a kormányfő mondta, a régió országai ezt nem tehetik meg. Fontos, hogy koordinált akcióban az anyabankok tőkésítsék fel a leányaikat, hogy a bankok finanszírozni tudják a gazdaság motorját jelentő kis- és közepes vállalatok működését. - Az új helyzethez új megoldások kellenek, utalt vezető európai politikusok szavaira Gyurcsány, de kiemelte: ugyanők bátor, a helyzethez illő csomagot találnak ki.

Ellenzéki képviselők hangsúlyozták: a miniszterelnök hétvégi és londoni akciói nemhogy nem voltak eredményesek, de olyan kellemetlen helyzetbe hozta vele a régióbéli országokat - akik elvileg Magyarország szövetségesei - hogy azok kénytelenek voltak elhatárolódni tőlünk. Hozzátették: Magyarországnak kötelessége bevezetni az eurót, tehát az erre irányuló "erőfeszítésekkel" a saját magunk vállalta minimumot próbáljuk meg tartani.

- A pártok abban vetélkedtek, hogy ki tud többet ígérni a választóknak, hozomra! Mi is! Maguk is! A különbség, hogy az MSZP 2006-ban szakított ezzel, s hogy hazánkban átfogó mély szerkezeti reformokra van szükség. Önök támadnak minden olyan intézkedést, amely a költségvetési kiadások csökkentését célozza - reagált az ellenzéki kritikákra a miniszterelnök. Utalt a vizitdíjjal kapcsolatos népszavazásra, s hogy ez önmagában is gyengítette az ország pozícióit. Azért, mert megpróbálták elhitetni a magyar emberekkel, hogy nincs szükség a változásra. S ezt már másodszor tették meg, először Bokros Lajos reformjai után építették a választási programjukat arra, hogy ezt hogyan fordítsák vissza - mondta.

Az MSzP programja arra koncentrál, hogy fenntartható pálya mellett hajtsák végre a szerkezeti reformokat. Én az Önök kritikáját köszönöm szépen! De a kritika akkor hiteles, ha van mellette mondanivaló - válaszolt a miniszterelnök.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.