Leszakadás nemcsak az Európai Unió fejlett térségéhez, hanem a régión belül is, bizalomhiány, kiszámíthatatlanság, nem szokványos kudarc, hátrébb sorolódás a versenyképességi listákon – e kulcsfogalmak ismétlődtek a GKI Gazdaságkutató tanácskozásán, s bár nem minden előadó foglalkozott közvetlenül a magyar helyzet taglalásával, ezen alapfeltevéseket senki sem cáfolta, s az elemzés lényegét tekintve nem sok különbség mutatkozott például Bod Péter Ákos egyetemi tanár, az Antall-kormány minisztere, majd jegybankelnök és Vértes András, a GKI elnöke között.

A konferencia alaphangját Akar László, a GKI vezérigazgatója adta meg, amikor rövid bevezetőjében kifejtette, hogy a 2004, tehát az uniós csatlakozás előtti tíz évben gyorsabb iramban közeledett Magyarország az EU-átlaghoz, mint a közösségben eltöltött tíz esztendőben, amikor például Románia és Bulgária is érdemben ledolgozott a hátrányából. A nemzetközi összehasonlítást elgondolkodtató és más előadásokban is vissza-visszatérő adatokkal bővítette ki Kármán András, az EBRD igazgatója, aki arra is rámutatott, a válság során az egész térség, tehát az új tagállamok régiója veszített világgazdasági pozícióiból, miközben ezzel ellentétes folyamat játszódott le Latin-Amerikában és Ázsiában. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a növekedés nem tér vissza automatikusan a válság előtti időszak ütemeihez, csak más gazdaságpolitika mentén, ami persze nemcsak Magyarországra vonatkozik. A térségben megtorpant a felzárkózás folyamata 2008 után, kivéve Lengyelországot, s az európai integrációért, illetve a volt szovjet birodalmi függőség felszámolásáért közmegegyezésen alapuló sok áldozatra kész balti államokat.

A 2013-tól 2017-ig tartó időszakra nemzetközi szervezetek a korábbi időszaknál jóval kisebb potenciális növekedési ütemet prognosztizálnak a térség országainak. A magyar adat egy százalék alatti, ez majdnem a legrosszabb, mert Szlovákiáé nulla. A beruházási ráta 27-28 százalékról 20-21 százalékra esett vissza, a válság előtti magyar szintre, miközben a mai magyar már csak 17 százalékos. Kimutatta Kármán András, hogy a növekedés serkentésének egyetlen valóságos forrása lehet a külföldi tőkebefektetés, de ez csak akkor mozdítható meg, ha a jogi és üzleti környezet baráti, kedvező, kiszámítható.

A bankunió szemszögéből vizsgálta a felzárkózási esélyeket Farkas Ádám, az Európai Bankhatóság (EBA) főigazgatója, aki leszögezte: az európai banki integráció alapvetően átalakul. Az eurózónához nem tartozó országok szerinte egyelőre ésszerűen várakozó álláspontra helyezkednek, mert bár a szándékok egyértelműek, még nem kristályosodott ki, hogyan hozható létre olyan rendszer, amelyben érvényesül az egyenlő elbánás, az azonos, arányos teherviselés és pénzügyi védelem elve. Ám ha ez kialakul, akkor mindenképpen érdemes megfontolni a belépést, amelynek egyik leglátványosabb következménye az lesz, hogy a legnagyobb magyar bank felügyelete is az Európai Központi Bank hatáskörébe kerül.

A banki témához magyar nézőpontból szólt hozzá Jelasity Radován, az Erste elnök-vezérigazgatója, aki leszögezte: a pénzintézet marad és fejleszt Magyarországon. De grafikonokkal érzékeltette, hogy a lakossági hitelezés a 2008-as szint húsz százalékára zuhant, a vállalati is csökkent, de talán az MNB hitelprogramja hozhat fordulatot. A bankrendszer 2011-ben és 2012-ben is veszteséges volt, először a rendszerváltás után, s ezermilliárd forintnyi tőkeemelésre volt szükség. A hitelkereslet zuhanása és a végtörlesztés miatt háromezermilliárd forintot azonban ki kellett vonni. A hitelezést azonban nem a pénzhiány nehezíti, mert nincs ilyen helyzet, hanem a bizalomhiány.

- Ha az emberek jelentős része vesztesnek érzi magát, annak bizalomhiány és frusztráció a következménye, teret nyerhet a demagóg politizálás, illetve egyre többen fordulhatnak el a politikától, menekülnek egyfajta passzív rezignációba – mondta Lakner Zoltán politológus, aki úgy vélte, nemcsak hogy a felzárkózás nem törvényszerű, de mindig van lejjebb.

A beruházásokban, külföldi tőkebefektetésekben jól mérhető lecsúszás rögzítése közben hangsúlyozottan kerülte az unortodox jelző használatát Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára, aki inkább a heterodox módszert elemezte volna, amelynek a félperiféria országaiban a rendszerváltás óta bizonyítottan helye van. S arra még csak számított, hogy 2010-től valamiféle patrióta, az állam szerepét erősítő, a középosztályt adópolitikával segítő gazdaságpolitika bontakozik ki, de arra nem, hogy az euró bevezetése gyakorlatilag lekerül a napirendről, hogy a társasági adó emelésétől és a személyi jövedelemadó csökkentésétől a növekedés gyorsulását várják, hogy a tulajdoni átrendezés fontosabbá válik, mint a növekedés ösztönzése, hogy iparosításon csak azt értik, ami „gurul és pöfög”, s hogy az euroszkepticizmus ténylegesen keleti nyitásba csap át. S persze nagyon hiányzik a nemzeti össztermékből az a 10-15 százalék többlet, ami Matolcsy György gazdasági miniszter 2010-es ígéretével szemben nem jött létre.

Ehhez csatlakozott záró előadásában Vértes András, aki a leszakadás mellett egy szűk elit gazdagodásáról és a szegénység terjedéséről beszélt. A GKI kibontakozási ajánlásait ismertetve kifejtette: csak a demokratikus erők kerekasztal-megállapodása teremthet új helyzetet, állíthatja vissza a magyar gazdaságot a felzárkózási pályára. Ez sem ígérkezik gyors menetnek, de ebben az esetben kerülhető csak el, hogy ne újabb elveszett évtizednek, vagy évtizedeknek gyürkőzzünk neki.