Nem okozott jókedvet a Fed elnök beszéde

Nem okozott egyértelmű jókedvet Ben Bernanke tegnapi beszéde. A Fed elnöke nem tett utalást a monetáris lazítás folytatásáról.

Nem nyugtatta meg a piacokat Ben Bernanke magyar idő szerint tegnap este elmondott beszéde. A befektetők nagyon várták az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed első emberének szavait, de egyesek szerint ez nem hogy megnyugtató lett volna, hanem éppen bizonytalanságra ad okot. Ennek okát pedig abban látják, hogy bár Bernanke kijelentette: a Fed fenntartja a jelenleg alkalmazott monetáris politikát, így az alapkamat szintje marad a nulla közeli „régióban”, e mellett végigviszik a 600 milliárd dolláros állampapír vásárlási akciójukat, ám ennek folytatására már nem tett utalást. Azaz a monetáris lazítás harmadik periódusának sorsa bizonytalanná vált, így kérdéses lesz-e június után folytatása a mostani kettes szakasznak.  

Sok elemző és piaci szereplő pontosan erre várt, s a folytatásról szóló szavakat tekintették volna megnyugtató bejelentésnek, miután a közelmúlt gyenge amerikai makrogazdasági mutatói után a programot kívánatosnak gondolták. Nos, az Atlantában tartott nemzetközi banki konferencián elmondottakban csalódniuk kellett.

A Fed elnöke ugyanakkor beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy leginkább a munkaerőpiac alakulása tekinthető a mérleg nyelvének. Amíg nem érezhető és nem tapasztalható a munkaerőpiacon a tartós és dinamikus bővülés, addig nem lehet senki biztos abban, hogy a növekedés stabil megalapozott lábakon áll.   

Az Egyesült Államokban pedig a munkanélküliség egyelőre magas, az ugyanakkor derűlátásra ad okot, hogy a gazdaság növekedése és élénkülése, ha lassú ütemben is, de megindult.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.