Milliárdos bukás az M3-on?

Ráfizethet az állam az M3-ason: a Heves Megyei Bíróság által felkért igazságügyi szakértő szerint az EGÚT Zrt. és a Debreceni Magas, Mély és Útépítő Zrt. megalapozatlan kartellgyanú alapján kapott bírságot az M3-as Polgár-Görbeháza szakaszának építésénél. A GVH szerint a kartellezésén ténye már nem vita tárgya.

Milliárdos összegtől eshet el a magyar állam, ha a Heves Megyei Bíróság elfogadja egy igazságügyi szakértő véleményét, amely szerint nem állapítható meg az EGÚT Egri Útépítő Zrt. és a Debreceni Magas, Mély és Útépítő Zrt. versenykorlátozó magatartása az M3-as Polgár-Görbeháza szakaszának építésénél - olvasható a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt közleményében.

Az ügyben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábban bírságot szabott ki és a kartellezéssel kapcsolatos álláspontját a Legfelsőbb Bíróságon is sikerrel védte meg. A történet azonban most újabb fordulóponthoz érkezett.

A közlemény szerint a két útépítő cég ügye 2002-re nyúlik vissza - ekkor tendereztették az M3-as Polgár-Görbeháza szakaszának építését. A GVH a pályáztatás lezárása után megállapította, hogy a tenderen résztvevő cégek kartelleztek és ezért bírságot szabott ki.

A határozat a kartellezők fellebbezése miatt végül a Legfelsőbb Bíróságon kötött ki, ahol jóváhagyták a GVH döntését, és kimondták: az EGÚT Egri Útépítő Zrt. és a Debreceni Magas, Mély és Útépítő Zrt. versenykorlátozó módon felosztották a piacot.

A Heves Megyei Bíróság a kárérték megállapítására igazságügyi szakértőt rendelt ki, aki szakvéleményében megállapította, hogy a kartellgyanú nem megalapozott. A károsult NIF Zrt. tiltakozik amiatt, hogy a Legfelsőbb Bíróság ítéletét a megyei bíróság egy szakértői véleményre hivatkozva felülírhatja.

Álláspontjuk szerint, ha egy igazságügyi szakértő megváltoztathatja a Legfelsőbb Bíróság egyik ítéletét, akkor olyan anomáliával állunk szemben, ami aláássa a jogalkalmazásba vetett bizalmat.

A NIF mindent elkövet, hogy visszaszerezze az adófizetők pénzét a kartellben érintett cégektől, de ilyen körülmények között az ügynek bármilyen kimenetele elképzelhető.

A GVH első reakciója szerint a NIF-nek az M3-as Polgárt Görbeházával összekötő szakasza esetében nem kell aggódnia a magyar állam pénze miatt. Mihálovits András, a versenyhivatal szóvivője lapunknak elmondta: álláspontjuk szerint a Legfelsőbb Bíróság jogerős ítélete után a Heves Megyei Bíróságon folyó kártérítési per jogalapját már nem lehet vitatni. Vita legfeljebb a kár összegéről folyhat.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.