Nem lepte meg az amerikai jegybankot a meglepetésindex

Egyelőre gyorsít az amerikai gazdaság, erre utal a Citigroup meglepetésindexe, de jövőre visszavehet az iramból, ahogy az eurózóna gazdaságai ismét recesszióba csúsznak. Ebben a helyzetben kellett egyensúlyt találnia az amerikai jegybanknak, amely alacsony kamatot ígér 2013-ig. S ezen most sem változtatott.

A kamat már jó ideje nem kérdés az amerikai jegybank (Fed) nyílt piaci bizottságának ülésein, hiszen a testület jelezte, 2013 nyaráig zéróhoz közeli szinten igyekszik tartani a legnagyobb ügyfeleknek felszámított egynapos hitel költségét. S ezt a keddi ülésről kiadott közlemény is megerősítette. Kérdés viszont, hogy az élénkülő, de az eurózóna válságával ismét szembekerülő, s az építőipar vergődésével és a háztartások hitel iránti keresletének apadásával küzdő amerikai gazdaság igényelhet-e további támogató intézkedéseket a jegybank részéről. A Fed sokat tett 2008 óta, összesen 2,3 billió dollár értékben vásárolt értékpapírokat a gazdasági vérkeringés élénkítésére – szemben egyébként az Európai Központi Bankkal.

A rövid értékelés szerint az amerikai gazdaság élénkül, érdemi kockázatok közepette. S minthogy a Fed feladata az árstabilitás fenntartása és a lehető legteljesebb foglalkoztatás előmozdítása, a jegybank nem változtat likviditási programjain, de nem is tervez újabb lépéseket. Az infláció a következő negyedévekben a jegybank számára megfelelő szintre ereszkedik, de a Fed nagy figyelemmel követi a folyamatokat és az inflációs várakozások alakulását.

A harmadik negyedévben éves szinten két százalékkal bővült az amerikai gazdaság, a negyedikben pedig akár hárommal is növekedhet. A munkanélküliség novemberben 0,4 százalékkal 8,6 százalékra csökkent, s a jelek arra utalnak, hogy a múlt hónap végén kezdődött karácsonyi vásár jól indult. Ennek némileg ellentmond, hogy novemberben a kiskereskedelmi forgalom a vártnál kisebb mértékben, 0,6 százalék helyett csak 0,2 százalékkal bővült. Vagyis a foglalkoztatási és jövedelmi helyzet mégsem javulhatott érzékelhetően. S még a kongresszus sem jutott dűlőre, hogy 2012-re átvigye-e a csupán erre az évre tervezett adókedvezményt, a munkavállalói tb-járulék két százalékpontos mérséklését, amely háztartásonként ezer-kétezer dollárt hagyhatna a polgárok zsebében.

A Fed döntéshozóinak figyelmét bizonnyal nem kerülte el azonban a Citigroup meglepetésindexének alakulása, amely március óta legmagasabb értékét érte el novemberben. A mutató azt jelzi, hogy a várakozásokhoz képest hogyan alakultak a tényleges adatok. S többnyire az adatok jobbak, mint az előrejelzések. A Fed azt hangsúlyozta, hogy miközben a munkapiacon a helyzet javult, a munkanélküliség még mindig magas, s miközben a háztartások többet költenek, az üzleti beruházások növekedése lassul, s a lakásépítési piacra a nyomott hangulat a jellemző.

Inflációs szempontból kedvező lehet, hogy az OPEC a bécsi értekezletén megpróbálta helyreállítani hitelességét, s a kvótát a valóságos kitermeléshez igazította, amely így napi 30 millió hordó lett, de azzal a megkötéssel, hogy ha helyreáll a líbiai ipar, akkor az onnan származó olajnak helyet kell találni ebben a kvótában. Szaúd-Arábia egyértelművé tette, hogy aggódik a gazdasági kilátások miatt, és stabilizálni akarja az árat a 80-100 dolláros sávban.

A Fed-ülés előtt elemzők úgy vélték, hogy a jegybank nem kíván újabb likviditásbővítési programba belemenni, és a kamatígéretét is felülvizsgálhatja. S alighanem januártól közölni fogja kamat-előrejelzését, valamint inflációs célt is kijelölhet – meggyőzendő a piacokat, hogy a 2008 óta folytatott kötvényvásárlási program közepette sem felejtkezett el egyik fő feladatáról, az árstabilitás fenntartásáról. Ezen elemzői vélemények alighanem újra felbukkanak majd a januári kétnapos Fed-ülés előtt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.