Visszaeső beruházások: rosszabb is lehetne

Nem tartják meglepőnek a szakemberek, hogy a KSH legfrissebb adatai szerint a nemzetgazdasági beruházások volumene 7,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz mérten. Az ingatlanjellegű beruházások növekedni tudtak, az viszont kedvezőtlen, hogy az oktatás és az egészségügy területén továbbra is jelentős a visszaesés.

A KSH adatai szerint idén az első negyedévében a nemzetgazdasági beruházások volumene 7,7 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez képest - a szezonálisan kiigazított volumenindexek alapján - 1,1 százalékkal csökkent.

Kondrát Zsolt, az MKB Bank vezető elemzője elmondta: az adat kedvezőbb lett az általa várt kétszámjegyű visszaesésnél, pozitív meglepetésként értékelte a mutató alakulását. A visszaesés hátterében elsősorban az állami szektorban és kevésbé a magánszektorban bekövetkezett beruházási tevékenység mérséklődése áll.

Németh Dávid, az ING Bank vezető elemzője 5-6 százalékos visszaesésre számított az első három hónapra. A szakember felhívta a figyelmet: az ingatlanjellegű beruházások növekedni tudtak, a gépjárműágazatban bekövetkezett jelentős visszaesés viszont megfelel a nemzetközi tendenciának. Kedvezőtlen, hogy az oktatás és az egészségügy területén továbbra is jelentős a beruházások visszaesése. Ezeken a területeken a válság előtt is hasonló volt a tendencia. Az ING Bank elemzője szerint a következő két negyedévben is visszaesés várható, mivel semmilyen jel nem utal arra, hogy az európai konjunktúra megindulna.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.