Nem látták előre a bírságot a jósok

Hiába néznek a jövőbe, az EZO.TV jósai mégsem látták előre, hogy a versenyhivatal többmilliós büntetést szab ki a műsorra. A GVH a szakmai gondosságot hiányolta.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 13,5 millió forintra bírságolta a több tévécsatornán is sugárzott EZO.TV elnevezésű műsort készítő EsoTV Magyarország Kft.-t – derült ki a GVH közleményéből. A versenyhivatal szerint az EZO.TV tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, és megsértette a szakmai gondosság követelményét. A GVH-nak nem a jóslatok pontosságával, vagy a "pénzmágia" hatékonyságával volt problémája – a büntetésnek ennél jóval prózaibb okai voltak.

A versenyhivatal megállapította, hogy a műsorvezető, illetve a képi elemek azt sugalmazták, hogy nem hívják a műsor telefonszámát, illetve a megadott mellékeket, miközben a betelefonáló nem, illetve csak várakozás után kerülhetett élő adásba, vagy az általa kiválasztott személyhez bekapcsolásra. A műsorvezető tájékoztatása rábeszélő jellegű volt, a műsor hangulati elemei, a műsorban adott tájékoztatások megtévesztő módon, illetve agresszíven ösztönözték a fogyasztókat betelefonálásra. A jós mellékének hívásával a fogyasztó nem feltétlenül került az adott jóshoz, ekként a jós személye nem volt beazonosítható, s így a műsor egésze nem felelt meg a szakmai gondosság követelményének – olvasható a döntés indoklásában.

A műsort tavaly már vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság is. A GVH által idézett jelentése szerint az NMHH akkor egyebek mellett megállapította: "a tévéjósok rugalmasan kezelik a saját maguk által megszabott feltételek meglétét (keresztnév és/vagy születési év, dátum megadása), hiszen számos alkalommal a telefonáló semmilyen adatot nem mond, mégis részesülhet a szolgáltatásban. Sokan nem is a saját maguk részére kérnek bőséget, szerencsét és energiát, vagy jóslást, hanem a családtagjaik számára, de megeshet az is, hogy a kártyavetésre alapozott jövőbelátás akkor is megvalósult, amikor a tévéjós elfelejtette kiteríteni a lapokat."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.