Nem kevertem össze a Malév és a Wizz Air ügyeit – állítja Oszkó Péter

Igazgatótanácsi tagságom óta az üléseinken nem esett szó a Malévról, az állami támogatás miatt Brüsszelnek benyújtott keresetről – nyilatkozta a Népszabadságnak Oszkó Péter volt pénzügyminiszter, akiről ma derült ki a közvélemény számára, hogy a Wizz Air igazgatóságában ül tavaly április óta.

– Nyilvánosan elérhető adatról van szó, ezért nem éreztem szükségesnek, hogy ezzel az információval a nyilvánosság elé álljak – mondta a Népszabadságnak Oszkó Péter, volt pénzügyminiszter, aki 2011 áprilisa óta tagja a Wizz Air légitársaság holdingja igazgatóságának. Erről egy másik, konkurensnek számító légicég, a Ryanair mai tájékoztatóján kiosztott dokumentumból szereztek tudomást a magyar újságírók. Felvetettük Oszkó Péternek, hogy mivel a holdingot Jersey szigetén jegyezték be, ezért az ottani cégpapírokból hámozható csak ki az információ, márpedig nem magától értetődő, hogy az ottani cégpapírok eljussanak Magyarországra. Azt válaszolta: nem látta indokoltnak, hogy közleményt adjon ki ez ügyben, más, a privát szférában betöltött tisztsége kapcsán sem tette ezt, mint ahogy az üzleti szférában egyébként sem szokás sajtónyilatkozatok kiadása a tag részéről.

Oszkó Péter - távozik a vitatott posztról
Oszkó Péter

Oszkó Péter hangsúlyozta, hogy a Bajnai-kormányban vállalt szerepe a 2010-es tavaszi választások után véget ért, vagyis nem áll fenn összeférhetetlenség a Wizz Air it-tagsága kapcsán. Elmondta, hogy több jelölt közül választották ki, és régiós pénzügyi, iparági ismeretei miatt találták őt alkalmasnak a feladatra. Nyomatékosította, hogy a Malév ügyével nem kellett foglalkoznia az elmúlt szűk egy évben az igazgatótanácsban.

Kérdésünkre elmondta, ez idő alatt nem került szóba az igazgatóságban a Wizz Air keresete, amellyel az EU előtt támadta meg a Malév állami támogatását. Tudomása szerint a cég nem kezdeményezett ez ügyben „további eljárási cselekményt" Brüsszelnél. – A Malév állami támogatása miatt még azelőtt fordult Brüsszelhez a Wizz Air, hogy engem beválasztottak az it-be – mondta a Népszabadságnak, hozzátéve, hogy a Malév-ügyben tett nyilatkozatai is pénzügyminiszterségéhez kapcsolódóan, az ő és a Bajnai-kormány felelősségét felvető állítások kapcsán születtek. Nyilatkozatot egyébként sem tehet, mint a Wizz Air it-tagja, mert nem képviselője a cégnek. – De ha mégis tehetnék, s a Wizz Air érdekeit akartam volna képviselni, akkor az elmúlt napokban nem beszélek a Malév megmentéséről, mint reális lehetőségről – mondta.

Kérdésünkre kijelentette, hogy nem látja okát a lemondásnak az it-tagságról, de ha a Wizz Air számára érdek- vagy politikai konfliktust eredményez az it-ben betöltött szerepe, akkor kész „rugalmasan kezelni a helyzetet".

Tájékoztatása szerint kéthavonta jár a Wizz Air igazgatósági üléseire, amelyeket Genfben tartanak. A Wizz Air mellett még három cég igazgatósági munkájában vesz részt: a főállásának tekintett Portfolion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-ben, valamint a cég portfóliójába tartozó Leonar3do-ban és Cellum Global Zrt.-ben (előbbi háromdimenziós fejlesztésekkel, utóbbi mobilfizetési megoldásokkal foglalkozik). Kérdésünkre elmondta, hogy a Wizz Air it-tagság betöltéséről előzetesen tájékoztatta az OTP (a Portfolion a bank leánycége) vezetését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.