Nem kap türkmén gázt Oroszország

Türkmenisztán leállította a gázszállítást Oroszország felé, miután az orosz fél - türkmén megfogalmazás szerint - előzetes bejelentés nélkül már 90 százalékkal csökkentette az átvételt. A prágai Nabucco-csúcsig harmonikus gázpiaci kapcsolatokat ápoló két szomszédos ország között ma már egyre több a gázügyi konfliktus.

 

Türkmenisztán leállította a gáz szállítását Oroszországba, miután a Gazprom javasolta Türkmenisztánnak, hogy csökkentse a szállított gáz mennyiségét vagy árát - derült ki Valerij Golubjov, a Gazprom egyik vezető menedzserének a szavaiból hétfőn.

Golubjov Moszkvában újságírók előtt kijelentette: azt javasolták az ottani kollégáknak, hogy valamennyivel csökkentsék a szállított gáz mennyiségét, miként a Gazprom és a többi orosz cég is csökkentette kitermelését a csökkenő kereslet miatt.

A Gazprom képviselője hozzátette: az Oroszországba érkező türkmenisztáni gáz alapvetően Ukrajnába megy, de Ukrajna 40 százalékkal csökkentette az átvételt. "A türkmenisztáni gázt olyan áron vásároltuk, ahogy értékesíteni lehetett Európában. Most azonban nem tudunk a jelenlegi áron, ilyen mennyiségben eladni gázt, ezért felül kell vizsgálni a mennyiséget vagy az árat" - mondta.

Golubjov hangsúlyozta, hogy a szállítás teljes leállításáról a türkmén fél döntött, s kijelentette: reméli, hogy a közös munka hamarosan folytatódik, s közösen megtalálják majd a legésszerűbb, kölcsönösen előnyös megoldást.

A Gazprom először április 8-án csökkentette az átvételt, Asgabat szerint 90 százalékkal, előzetes bejelentés nélkül.

Az orosz-türkmén gázkapcsolatok azonban korábban éleződtek ki. Gurbanguli Berdimuhamedov türkmenisztáni államfő március 24-25-i moszkvai látogatásán terveztek aláírni egy átfogó gázügyi kormányközi gázmegállapodást, amelyben szerepelt volna a Kelet-Nyugat vezeték projektje is.

Lapértesülések szerint a vendég követelte, hogy államközi megállapodás szülessen, s hogy az orosz fél finanszírozza a később Türkmenisztán tulajdonába kerülő gázvezeték építését, amiért a türkmén fél majd gázzal fizet. A Gazpromnak azonban elsősorban az nem felelt meg, hogy Berdimuhamedov elzárkózott a Kelet-Nyugat és a Kaszpi-tenger menti vezeték összekötésétől, ami megfosztotta volna Oroszországot a lehetőségtől, hogy Jolotanból gázhoz jusson.

Ezt követően Asgabat nemzetközi pályázatot írt ki a Kelet-Nyugat gázvezeték építésére, amely a Jolotan gázmezőről - a FÁK legnagyobb gázlelőhelyéről - a Kaszpi-tengerhez szállítja majd a gázt. Ez váratlanul érte Moszkvát, az eredeti tervek szerint ugyanis a Gazprom építette volna a vezetéket, és csatlakoztatta volna a majdani Kaszpi-tenger menti vezetékhez, amelyen Türkmenisztánból Kazahsztánon át érkezett volna a gáz Oroszországba.

Asgabat június 29-ig fogadja a pályázatokat a Kelet-Nyugat gázvezeték építésére, amely a további gázmennyiségek Oroszországon át, vagy annak elkerülésével való exportját szolgáló vezetékrendszer fő eleme lehet. Asgabat a megrendelést 2008-ban a Gazpromnak ígérte, de ettől március végén a pályázat kiírásával visszalépett.

Szakértők szerint a Gazpromnak az európai felhasználás csökkenése miatt sokkal jövedelmezőbb az orosz gáz eladása - a különbség egyetlen napon is jóval tízmillió dollár felett lehet, így a türkmenisztáni szállítások kiesése egyenesen megkönnyebbülés. A szakértők azonban csodálkozásuknak adtak hangot, hogy éppen a Nabucco gázvezetékről rendezett prágai csúcs előtt romlottak meg hirtelen az orosz-türkmén gázkapcsolatok, hiszen Európa mindent elkövet, hogy a Nabucco vezeték feltöltéséhez Türkmenisztánból vehessen nagy mennyiségű földgázt, s a Nabucco veszélyezteti Oroszország uralkodó szerepét az európai gázpiacon és a közép-ázsiai gázvásárlásokban.

Az Oroszországba érkező türkmenisztáni gázexport napi mintegy 70-80 millió köbméter tesz ki. Türkmenisztán Oroszország legnagyobb közép-ázsiai gázszállítója, saját adatai szerint tavaly több mint 47 milliárd köbmétert szállított, s összesen 70,5 milliárd köbmétert termelt ki. Az idén 75 milliárd köbméter kitermelését és 51 milliárd köbméter exportját tervezi.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.