A szállodások szerint csökkenhet a SZÉP-kártya szálláshely kerete

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) szerint a Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) kereteit módosító javaslatok miatt 25 százalékkal csökkenhet a kizárólag kereskedelmi szálláshelyi igénybevételre jogosító felső kerete, ez pedig rontja a lehetőségeiket.

MSZÉSZ szerdai állásfoglalásában azt írta: megértik, hogy a feltöltési limit 450.000 forintra történő emelésével párhuzamosan 150.000 forint alszámla meleg étkeztetésre, 75.000 forint alszámla pedig egészségmegőrző szolgáltatások igénybevételére jogosítja a felhasználót.

A szövetség szerint azonban ezzel a rendelkezéssel a SZÉP-kártya eddigi, kizárólag kereskedelmi szálláshelyi igénybevételre jogosító felső, 300.000 forintos maximális keretértéke 25 százalékkal 225.000 forintra csökken. (A SZÉP-kártya új kereteiről az Országgyűlés előtt lévő, az egyes adótörvényeket módosító javaslattal szavaznak majd.)

A szövetség ezért azt javasolja: a SZÉP-kártya bővítésének szándéka úgy változzon meg, hogy a jogalkotók elképzelése ne konkrét alszámla keretek megállapításával valósuljon meg, hanem a kártyára feltöltött keretösszeg fele legyen fordítható szálláshely-szolgáltatásra, harmada meleg étkeztetésre és hatoda pedig egészségmegőrzésre.

Az MSZÉSZ szerint ennél azonban a belföldi turizmus és a szálláshelyipar számára súlyosabb következményekkel járhat, ha a felhasználás szerkezete az új intézkedés következtében alapjaiban változik meg, és ezzel a SZÉP-kártya bevezetésének eredeti kormányzati szándéka is sérül.

A SZÉP-kártya bevezetésének eddigi tapasztalatai szerint ugyanis a kártyafeltöltések rendre alatta maradnak a lehetséges felső határnak. A szövetség ismeretei szerint a 75.000-100.000 forintos feltöltések a jellemzőek. Az MSZÉSZ szerint félő, hogy pont a szálláshely-szolgáltatásra, azaz a belföldi turizmus ösztönzésére, a SZÉP-kártya bevezetésének egyik legfontosabb céljára marad a korábbiaknál lényegesen kevesebb forrás.

"Szövetségünk véleménye szerint csak ezzel a megoldással biztosítható maradéktalanul a jogalkotó azon szándéka, hogy a rekreáció mindhárom eleme bármilyen kártyafeltöltés esetén a fogyasztás szerkezetében megjelenjen" - írják a közleményben.

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége javaslatát október 13-án juttatta el a Nemzetgazdasági Minisztérium illetékeseinek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.