Nem határozott a tőkeemelésről a Malév

A Malév közgyűlésének napirendjén a szerepelt a társaság tőkehelyzetének rendezése, de az igazgatóság erről nem terjesztett elő határozati javaslatot, így döntés sem születhetett.

A Pénzügyminisztérium még a Malév közgyűlése előtt közölte, hogy Oszkó Péter pénzügyminiszter csütörtökön Moszkvában Viktor Zubkov első miniszterelnök-helyettessel tárgyalt a Malév helyzetének rendezéséről. A magyar fél jelezte, kész a társaság működésének folytatása érdekében tulajdonosi, illetve finanszírozói szerepet is vállalni a légitársaságban.

A tőkerendezés már hosszú ideje napirenden szerepel a légitársaság közgyűlésein. Legutóbb márciusban hárommilliárd forinttal emelte meg a fő tulajdonos, az AirBridge a Malév jegyzett tőkéjét. Akkor a légitársaság jegyzett tőkéje 399 millió forint volt a cégjegyzék szerint. Ezen a márciusi közgyűlésen került a Malév közvetett tulajdonosi körébe az orosz Vnyesekonombank. Az orosz bank a Malév közel 100 százalékát birtokló AirBridge Zrt.-ben 49 százalék hányadot vett át  Borisz Abramovics orosz üzletembertől. Ugyanakkor lett az AirBridge 51 százaléknyi részvénycsomagjának egyedüli tulajdonosa Költő Magdolna magánszemély, aki üzlettársától, Kiss Kálmántól vette meg a  részvényeket. A Malév 97,46 százaléka van az AirBridge tulajdonában, 2,54 százaléknyi részvény a dolgozóknál van, míg a magyar állam egy darab B sorozatú elsőbbségi részvénnyel rendelkezik.

A Malév igazgatóságának elnöke, Anatolij Ballo még május végén közölte újságírókkal egy 10 millió eurós tőkeemelés tervét. Legutóbb júliusban volt a rendkívüli közgyűlés napirendjén a tőkeemelés, de döntés nem született. A tőkerendezést az teszi szükségessé, hogy a Malév évről-évre halmozza a veszteségeket. A tavalyi évet konszolidáltan 15,1 milliárd forint veszteséggel zárta, az idei évre szóló várakozásokat a társaság nem közölt. A május végén jóváhagyott idei üzleti tervből a társaság csak az üzemi szintű veszteséget tette közzé, a mérleg szerintit nem. Eszerint üzemi szinten 2009-ben 6,3 milliárd forint veszteséggel számol a Malév, szemben a 2008. évi 7,9 milliárd forinttal.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.