Nem egyesülhet a ViDaNet a Magyar Telekommal

Hiába tett a Magyar Telekom Zrt. egy sor vállalást a Gazdasági Versenyhivatalnak, a Versenyhivatalt egyik sem hatotta meg: a ViDaNet bekebelezésével Telekom így is úgy is erőfölényes helyzetbe került volna.

Nem egyesülhet a ViDaNet a Magyar Telekommal - döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Így ugyanis a vezetékes telefon- illetve kábeltelevíziós hálózatok egyetlen cégcsoport kezébe kerültek volna.

Ha a Magyar Telekom Nyrt. irányítást szerezne a ViDaNet Zrt. felett, úgy az infrastruktúra-alapú verseny szűnne meg.

A GVH annak ellenére tiltotta meg a fúziót, hogy a Magyar Telekom a döntés előtt tett vállalásokkal igyekezett orvosolni a felmerülő versenyjogi problémákat.

A Magyar Telekom 2008. decemberében szerezte meg a ViDaNet Zrt.-ben a szavazati jogok 100 százalékát.

A Magyar Telekom 2008. december 9-én kelt kérelmében ehhez a részvényszerzéséhez a GVH engedélyét kérte. A távközlési társaság kérelmében előadta, hogy a tervezett összefonódás a piaci folyamatok – elsősorban a mobilinternet és a műholdas televíziós szolgáltatások előretörése révén – nem hoz létre olyan helyzetet, amelynek révén az korlátozná a versenyt.

A Magyar Telekom jelezte: ha a versenyhatóság mégis valamely problémát azonosítana az összefonódással kapcsolatban, akkor az összefonódás engedélyezése érdekében hajlandó a problémát orvosló kötelezettséget vállalni, így a Magyar Telekom az összefonódást követően is legalább olyan feltételekkel biztosítja a ViDaNet előfizetői részére a kábeltelevíziós hálózaton keresztül történő internethozzáférést, mint amilyen feltétellel leánycége, a T-Kábel biztosítja ezt azon előfizetői részére, amelyek nem az ország Magyar Telekom telefonhálózatával lefedett részein helyezkednek el.

A ViDaNet Zrt. jelenleg 20 településen (például Győr, Tata, Mosonmagyaróvár, Kaposvár, Pécs, illetve Budapest egyes területein) vagy településrészen nyújt elektronikus hírközlési (kábeltelevíziós műsorterjesztési-, kábelnet-alapú szélessávú internet- illetve beszédcélú hangátviteli) szolgáltatásokat, jellemzően lakossági felhasználóknak.

A Magyar Telekomnak van Magyarország a legnagyobb piaci részesedése a lakossági vezetékestelefon-, a szélessávú internet- és a mobiltávközlési piacon. A ViDaNet kábeltelevíziós hálózata által lefedett településeken egy kivétellel a Magyar Telekomé a vezetékes telefonhálózat.

A GVH már 2009 májusában úgy látta, hogy a vizsgálattal érintett piacokon – a lakossági szélessávú vezetékes internethozzáférés, a hangszolgáltatások illetve a műsorterjesztés piacán – az összefonódás előreláthatólag olyan gazdasági erőfölényt hoz létre, amely akadályozza a hatékony verseny fejlődését, és ezt a Magyar Telekom vállalásai sem orvosolják.

Ezt követően a Magyar Telekom újabb indítványában azt vállalta, hogy egyrészt a ViDaNet szolgáltatási területein bizonyos feltételekkel meglevő hálózati alépítményeihez (lásd pl. föld alatti kábel-alagutak, vagy a légkábelek elhelyezésére alkalmas póznák) hozzáférést biztosít az azt kérő vállalkozás részére, továbbá a ViDaNet által jelenleg nyújtott kiskereskedelmi szolgáltatások kapcsán a Magyar Telekom és a ViDaNet árai közül a kedvezőbbet fogja alkalmazni.

Azonban határozatában a GVH megállapította, hogy a Magyar Telekom által indítványozott kötelezettségvállalás nem alkalmas arra, hogy az összefonódással hátrányos hatásait mérsékelje és így az összefonódás engedélyezhető legyen.

A GVH értékelése szerint ugyanis a javasolt alépítményekhez való hozzáférés kisebb verseny-nyomást gyakorol a tényleges versenynél.

A Magyar Telekom vállalása azt eredményezi, hogy a korábban egymástól független szereplők a jövőben szükségszerűen függnek majd az egyik versenytárstól, aki  – például az alépítménybérletekre vonatkozó igények bejelentése révén – átláthatja a potenciális versenytársak terjeszkedési, piacszerzési terveit, így kiiktatva a verseny egyik lényeges elemét. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.