Nem alakította át sztrádahasználatot az e-útdíj

Nem hozott érdemi változást a sztrádák használatában az elektronikus útdíj júliusi bevezetése

Nem hozott érdemi változást a sztrádák használatában az elektronikus útdíj júliusi bevezetése, az első hét hónapban körülbelül ugyanannyi, 5,5 millió személyautóra érvényes e-matricát értékesítettek, mint egy évvel korábban, miközben azok a 3,5 tonnánál nehezebb, a D2, D3 és a D4 kategóriába tartozó tehergépjárművek vezetői, akik korábban e-matricát vásároltak, "átvándoroltak" az e-útdíj rendszerbe − írja mai számában a Napi Gazdaság. Az elektronikus útdíj júliusi bevezetése utáni augusztus első két hetével bezárólag 18,8 milliárd forinton bevétel jött össze. 

Ennek döntő része a viszonylati jegyekből származott, a fennmaradó egyharmadnyi részt a fedélzeti egységek segítségével teljesítették a fuvarozók.

Az év első hat hónapjában több mint kétmillió e-matricát vásároltak tehergépjárműre, ebből mintegy tízmilliárd forint származott. Az első hat hónapban 4,4 millió D1-es kategóriába tartozó e-matricát értékesített, amiből 18 milliárd forint folyt be, vagyis annyi, amennyi már az új rendszer bevezetése után eddig összejött. 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.