Nem segített Matolcsy csodája

Nem sok jót ígér a várható gazdasági növekedés egyik fontos fokmérője, a vállalati hitelezés alakulása. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a vállalkozások az idei első fél évben több mint 436 milliárd forinttal több adósságot törlesztettek, mint amennyi új hitelt felvettek.

A számokat ugyan torzítja egy nagyobb ügylet (egy 120 milliárd forintos kölcsön márciusi visszafizetése), ám e nélkül is bőven csökkent a vállalatok hitelállománya. A cégek tartozása a hazai pénzintézetek felé június végén 6299 milliárd forint volt, szemben a fél évvel korábbi 6829 milliárd forinttal. (Az állomány alakulását az új hitelek felvétele és a meglévő adósságok törlesztése mellett az árfolyamok alakulása is befolyásolja a devizakölcsönök miatt.)

A vállalati hitelezés már évekkel ezelőtt lejtőre került, ám úgy tűnt, az MNB növekedési hitelprogramja (nhp), amely a kis- és középvállalkozások forráshoz jutását ösztönzi, megállítja a csökkenést, sőt megfordíthatja a trendet. Az elmúlt két évben a hitelintézetek összesen 1530 milliárd forint hitelt helyeztek ki a program keretében, s bár ennek az összegnek egy része a meglévő kölcsönök kiváltására ment, nagyobbrészt mégis új hiteleket vettek fel a vállalkozások. Mostanra azonban az nhp iránt is csökkent a kereslet.

A Portfólió számításai szerint júliusban a pénzintézetek 43 milliárd forint értékben kötöttek új szerződést, míg a folyósítások értéke 33 milliárd forint – mindkettő nagyjából a harmadával marad el az egy évvel korábbitól. A jegybank év végén kivezetné az nhp-t, amely egyre meghatározóbbá vált a vállalati hitelezésben. A bankok saját, piaci konstrukciói visszaszorultak a kedvezőbb feltételű, támogatott hitelek miatt. Miközben idén elindult a kockázatosabb cégeknek szóló nhp+ program is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.