Nem gyógyított a matrac – bírság lett a vége

Ismét lecsapott a Gazdasági Versenyhivatal, miután arra jutottak, hogy valótlan állításokat tett a BNM pulzáló mágnesterápiás készülékről a Varosetta Kft., mert a matrac nem rendelkezett gyógyító hatásokkal, és azonnali döntésre is késztette a fogyasztókat az árubemutatókon elérhető árkedvezményt hangsúlyozva. A GVH döntése szerint a Varosetta Kft. több ízben is megtévesztő tájékoztatást nyújtott, s ezért 6,25 millió forint büntetést szabtak ki a cégre. Ez egyébként ebben az esetben a kiszabható legmagasabb tétel.

Az indoklás szerint a Varosetta 2012 novemberétől 2013 márciusáig tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert a termékbemutatókon elmondott tájékoztatásai több szempontból is jogsértőek voltak. A GVH megállapította, hogy a Varosetta valótlanul állította, hogy a BNM pulzáló mágnesterápiás készülék alkalmas betegségek, illetve az emberi szervezet működési zavarai vagy rendellenességei gyógyítására, mert nem rendelkezett az egyes állítások alátámasztására alkalmas klinikai értékeléssel.

Ezenkívül csak a matrac termékbemutató ideje alatt és bizonyos feltételek mellett volt elérhető a hirdetett kedvező áron, amivel a fogyasztókat azonnali döntéshozatalra késztették, ezzel megfosztották őket a döntéshez szükséges időtől és alkalomtól. Ráadásul nem igazolták, hogy a nem akciós magasabb árat (990.000 forint) valaha alkalmazták volna.


Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.