Nem fogyott el a betétbiztosítási alap pénze

Szó sincs arról, hogy elfogyott volna az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) "pénze", az alap likvid vagyona a jegybanki betétekkel együtt az idei betétesi kártalanítások után is meghaladja a 40 milliárd forintot - mondta Tóth István, az OBA szóvivője pénteken, azt követően, hogy egy, a sajtóban megjelent cikk szerint az alap pénze elfogyott.

Tóth István kifejtette: 2014. október 15-én az OBA bruttó likvid (pénzügyileg mozgósítható) vagyona az év eleji kezdőállományról a díj- és hozambevételek, valamint felszámolási megtérüléseknek köszönhetően 114 milliárd 130 millió forintra nőtt, a bajbajutott takarékszövetkezeti betétesek kártalanítására (a TakarékBank térítésével mérsékelve) mintegy 77 milliárd forintot fizetett ki, így az idei három kártalanítás után is 37 milliárd 187 millió forint maradt az alap kasszájában. A szóvivő szerint a félreértések részben abból adódhattak, hogy az év eleji, a 2014. január elsejei nyitó vagyon valójában 91 milliárd 892 millió forintot tett ki. Az évközi pénzügyi bevételek azonban meghaladták a 22 milliárd 237 millió forintot, ráadásul az egyes bajba jutott, vagy "bezárásra kötelezett" takarékszövetkezetek esetében a TakarékBank jelentős összeget, több mint 12 milliárd forintot térített meg a betétbiztosítási alapnak.

Tóth István részletesen beszélt az egyes takarékszövetkezeti kártalanításokról. Elmondta: a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet betéteseinek kifizetésére az alap 23 milliárd 130 millió forintot fordított, az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet betéteseinek kártalanítása nettó 46 milliárd 481 millió forintjába került az OBA-nak, az Alba Takarékszövetkezet esetében a nettó (takarékbanki megtérítéssel csökkentett) kifizetés több mint 7 milliárd 86 millió forint volt.

Kiemelte: azért a nettó összegeket érdemes nézni, mert a takarékszövetkezetek esetében az orgoványi takaréknál a TakarékBank mintegy 7,7 milliárd forintot, az Alba Takarékszövetkezetnél a TakarékBank 4,7 milliárd forintot megtérített az OBA-nak, ez tehát növelte a kártalanítási vagyont.

A szóvivő arról is szólt, hogy jelenleg az OBA-nak 20 munkanap alatt kell kifizetnie az egyértelmű jogosultsággal rendelkező betéteseket a hitelintézetek bajba jutása esetén. A közelgő EU-s változások alapján ezt legkésőbb 2024-re 7 munkanap alatt kell majd végrehajtani. A lényegesen lerövidült határidő önmagában feltételezi azt, hogy az OBA képes legyen pillanatnyi vagyonán felül is helytállni a betétesek pénzéért.

Tóth István végezetül nyomatékosította: az OBA esetében a kártalanítási képesség meghaladja a mindenkori meglévő vagyon mértékét, ugyanis hitelfelvétel, vagy kötvénykibocsátás formájában az OBA képes megteremteni a kártalanítás pénzügyi alapját a 20 munkanapos vagy a jövőben ettől rövidebb kártalanítási kifizetés teljesülése érdekében. Kevesen tudják, hogy az OBA hitelfelvételéhez a magyar állam kezességet vállal - mondta a szóvivő.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.