Nem egyértelműek a külkereskedelmi többlet okai

A lakossági fogyasztás élénkülése miatt az import erőteljesebb növekedésére számítanak az elemzők, a külkereskedelmi többlet idei alakulását azonban eltérően látják.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai első becslése szerint januárban 691 millió euróra nőtt az exporttöbblet a decemberi 345 millióról, és 184 millió euróval haladta meg az egy évvel korábbi 507 millió eurót.

Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető elemzője szerint meghaladta a várakozásokat a januári külkereskedelmi többlet. Kifejtette, az adatok azt mutatják, hogy a jelentős többlet alapvetően nem az erős exportnövekedésnek köszönhető, hanem annak, hogy az import növekedése valószínűleg elmaradt a várakozásoktól.

A szakértő ugyanakkor ebben az évben az import erőteljesebb növekedését várja, elsősorban a háztartások fogyasztásának bővülése miatt. A kereslet erősödése már látszott a 2014-es GDP-adatokban, illetve a januári kiskereskedelmi forgalom is nagyon erős volt - tette hozzá. Ürmössy Gergely elmondta, továbbra is arra számít, hogy az import erősödésével az idei külkereskedelmi többlet valamivel a tavalyi alatt maradhat.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szintén úgy látja, hogy a belső kereslet, elsősorban a háztartások fogyasztásának élénkülése húzhatja az import növekedését. Kommentárjában ugyanakkor kifejtette: a tavalyi 6,4 milliárd után az idén 8,4 milliárd euró közelébe ugorhat a külkereskedelmi többlet, mivel a háztartási fogyasztás gyorsuló növekedésének importnövelő hatását ellensúlyozhatja az olaj- és energiaárak meredek zuhanása, ami igen jelentős mértékben javítja a cserearányt.

Az elemző szerint ha az olajárak a jelenlegi szinteken stabilizálódnak, a külkereskedelem többlete elérheti a 9 milliárd eurót is, mivel az alacsonyabb olaj- és energiaárak akár 2-2,5 milliárd euróval csökkenthetik az energiaimport értékét. Suppan Gergely közölte, a várhatóan látványosan tovább javuló külkereskedelmi és folyó fizetési mérleg hatására a forint erősödésére számítanak középtávon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.