Nem csökken a pelenka áfája

Több jóléti intézkedést hagyott jóvá szerdán többségi szavazattal a prágai alsóház.

Mivel ezeket a tervezeteket előzetesen a szenátus többsége és Milos Zeman államfő is támogatta, a módosított jogszabályok minden bizonnyal jövő januártól lesznek hatályosak. Akkortól vezetik be a harmadik áfakulcsot, amely 10 százalékos lesz, és a gyógyszereket, a csecsemőtápokat, valamint a könyveket érinti. A pelenkák viszont továbbra sem tartoznak majd ebbe az áfasávba. Jövőre a változások miatt a költségvetés 2,9 milliárd (hozzávetőleg 32 milliárd forint) koronával kevesebb bevétellel számolhat.

A sajtó, valamint az élelmiszerek áfája marad 15 százalékos, a legtöbb áru viszont továbbra is 21 százalékos lesz. Ezzel a döntéssel a jelenlegi kormánypárti többség elvetette elődjének, a jobbközép koalíciónak azt a tervezetét, amely 2016-tól 17,5 százalékos egykulcsos áfát helyezett kilátásba.

Jövő évtől a szülők a második gyermek után havi 200, a harmadik és a további után pedig 300 koronával csökkenthetik az adóalapjukat. Jelenleg egy-egy gyermek után havonta 1117 koronát írhatnak le. Visszaállították a munkában maradó nyugdíjasok korábbi kedvezményét is, akiknak újra nem kell adózniuk, ha a járandóságokon kívül évente a bevételük nem több évi 24 840 koronánál.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.