A Fidesz jegeli a további rezsicsökkentést

Amíg tart az energiaárakkal kapcsolatos uniós vizsgálat, a Fidesz-kabinet jegeli a további rezsicsökkentést. A katasztrófavédelem helyett négy-öt állami kéményseprővállalat veheti át januártól a kéményseprést.

Négy-öt állami szakcég veheti át januártól a kéményseprési feladatokat - jelentette be kérdésünkre a rezsicsökkentés eredményeit taglaló sajtótájékoztatóján Fónagy János, a nemzeti fejlesztési tárca parlamenti államtitkára. Később lapunknak kétségtelennek nevezte, hogy a parlament asztalán van az a tervezet is, mely szerint januártól a katasztrófavédelem venné át a tevékenységet. Ám a két elképzelés között még nem döntöttek véglegesen. Az, hogy az állami szolgáltatói felállásban is ingyenessé válna-e a lakossági kéményseprés, egyelőre nem tisztázott. Ellenben a bevezetés 2016. januári időpontját továbbra is tarthatónak gondolja. Emlékeztetett: jelenleg körülbelül egy tucat (jellemzően magán- vagy önkormányzati) kéményseprőtársaság ellenőrzi a lakáson belüli rendszereket. Hozzátette, meghallgatják a szakmai szervezetek javaslatait is. (Amelyek viszont hevesen tiltakoztak a központosítási elképzelések ellen.)

A tájékoztató elsősorban a két és fél évvel ezelőtt indult rezsicsökkentés áldásos hatásainak ecsetelésére szolgált. Eszerint az áram, a gáz és a távhő ára körülbelül negyedével, a víz, hulladékszállításé mintegy tizedével, és kéményseprésé pedig térségenként eltérő mértékben csökkent. (Ezek közül a leginkább a kéményseprés díj változása vitatott, amiről az államtitkár azt mondta, hogy az önkormányzati döntésekre nincs rálátása.)

A rezsicsökkentés kapcsán Fónagy János a jövőre nézve ismét megpendítette a további ármérséklés lehetőségét. Kérdésünkre, hogy akkor ez mikor következne be - például a továbbra is felére csökkent nemzetközi olajár függvényében -, úgy válaszolt, hogy addig várnak vele, amíg le nem zárul az Európai Bizottság energiaárképzéssel kapcsolatos vizsgálata. Kérdésünkre nem erősítette meg, hogy akkor is várnak, ha ez több évig elhúzódik. (Korábban Kovács Zoltán kormányszóvivő 2017-2018-ra - értsd: a választások előestéjére - valószínűsített újabb rezsicsökkentést.) Az államtitkár hozzátette, várakozó álláspontjuk az ipari energiaárak szintén meghirdetett mérséklési szándékára is vonatkozik.

Fónagy János a jövőre nézve hitet tett az állami rezsiholding mellett, de a lapunk mai tudósítását idéző kérdéseket, például hogy az állami központ tényleg nem veszi át a lakossági tartozásokat, a társasághoz irányította.

 

Manipulált statisztikázás

A tájékoztató nyomán tisztázódott az a látszólagos félreértés, hogy míg a kormánykommunikáció rendre azt hangsúlyozza, az Eurostat szerint Magyarországon a közepes fogyasztási sávban a második legalacsonyabb az áramár, addig az Eurostat legutóbbi statisztikáiban ebbéli helyezésünk továbbra is csupán a 6. volt. Kétségtelen viszont, hogy eme adatsorban az EU-tagországok közül egyedül Bulgária olcsóbb nálunk. A többi, az Eurostat által számba vett állam ugyanis nem EU-tag. Vagyis a Fidesz a felmérésből csak az EU-tagokra vonatkozó összehasonlítást válogatja le (így a számtengerből a kommunikáció szerint legkedvezőbb adatot megjelenítve), míg az Eurostat egy bővítettebb listával dolgozik. Ebből tehát az következik, hogy jellemzően az EU-n kívüli európai államok olcsóbbak nálunk. Az államtitkár 2010-es emlékei felidézésekor viszont - a rezsikommunikáció előírásait követve - nem említette meg, hogy a hazai áram- és gázárak jövedelemarányosan tartoztak az uniós élvonalba. Mint arra lapunk immáron számtalanszor, lényegében hatástalanul felhívta a figyelmet, a tényleges lakossági áram- és gázárak az Eurostat kimutatásai szerint a rezsifórumokon és -reklámokban elhangzottakkal ellentétben az uniós középmezőnyhöz tartoztak. A Fidesz-frakciónak Fónagy János szavaira kiadott, rezsiharcos hangvételű "reakciója" 2010 kapcsán helyesen fizetésekhez viszonyított elsőséget említ, ám jelenleg szerintük Európában a második legalacsonyabb az áramárunk, ami tehát, mint láttuk, megint nem igaz.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.