Negyvenmilliárdos profit az OTP-nél

Az OTP bankcsoport a második negyedévben 40,57 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, szemben az első negyedévi 11,23 milliárddal és a tavalyi második negyedévi 41,1 milliárddal.

A konszolidált, nemzetközi számviteli elvek (IFRS) alapján készült jelentés szerint 2013 második negyedévének korrigált adózott eredménye 52,3 milliárd forint volt, 41 százalékkal több az egy évvel korábbinál, és 28 százalékkal az előző negyedévinél. Ez az eredmény az egyedi tételekkel, egyebek mellett a bankadóval, illetve 2013-ban a tranzakciós illeték elmaradása miatti egyszeri fizetési kötelezettséggel korrigált összeg.

A javulást a jelentés döntően a 65 százalékkal alacsonyabb társasági adóterhelésnek tulajdonítja, hiszen a korrigált adózás előtti eredmény gyakorlatilag megegyezik az előző negyedévivel.

A működési eredmény 2 százalékkal javult. A nettó kamatbevétel 2 százalékkal, a nettó díj- és jutalékeredmény 13 százalékkal, az egyéb nem kamatjellegű bevétel 30 százalékkal javult egy év alatt. Eközben a működési költségek 10 százalékkal emelkedtek, a kockázati költségek 7 százalékkal csökkentek.

Bencsik László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese a gyorstájékoztatót ismmsertető sajtótájékoztatón kifejtette: miközben éves szinten a magyarországi hitelintézeti szektor vállalatoknak történő hitelnyújtása 9 százalékkal csökkent az idei első félévben, addig az OTP-nél 2 százalékkal bővült a vállalati hitelezés, az OTP Bank részesedése ezzel 11,1 százalékra emelkedett a magyarországi vállalati hitelállományból. Az OTP Csoport első félévi korrigált adózott nyeresége 93,1 milliárd forint, 15 százalékkal nagyobb a tavalyi első félévinél, míg a korrekció nélküli 4 százalékkal 51,8 milliárd forintra csökkent százalékkal marad el a bázisidőszak teljesítményétől.

A teljes hitelportfólió minősége tovább romlott, a 90 napon túl késedelmes portfólió aránya 20,8 százalékra emelkedett, fedezettségük ezzel együtt (78,6 százalék) 2 százalékponttal nőtt. A problémás hitelképződés a második negyedévben jelentősen megugrott, nagysága elérte a 90 milliárd forintot, ezzel megtört a 2012 második fele óta összességében érvényesülő csökkenő trend - állapítja meg a jelentés, kiemelve, hogy bár szinte valamennyi leánybanknál gyorsult a 90 napon túl késedelmes állomány növekedése, a legnagyobb mértékű romlás Oroszországban és Ukrajnában történt.

Az OTP csoport IFRS szerinti konszolidált tőkemegfelelési mutatója június végén 20,2 százalék volt, az elsődleges tőke (Tier1 ráta) 15,3 százalék, több mint 2 százalékkal emelkedett egy év alatt.Az OTP Csoport mérlegfőösszege 10 048 milliárd forint volt a második negyedév végén, 1 százalékkal több mint egy évvel korábban. A nettó hitelállomány - árfolyamszűrten - 3 százalékkal csökkent, míg a betétállomány 6 százalékkal emelkedett.

A visszaeső negyedéves orosz és ukrán eredmények következtében jelentősen mérséklődött a külföldi leánybankok eredmény-hozzájárulása. Szemben az első negyedév 18,5 milliárd forintos külföldi adózott eredményével a második negyedévi profit-hozzájárulás mindössze 12,8 milliárd forint. A jelentés szerint a bolgár leánybank továbbra is kiválóan teljesít (11 milliárd forinttal gyarapította a csoport nyereségét), nyereséges a horvát, a szlovák és a montenegrói érdekeltség, de továbbra is veszteséges a román és a szerb leánybank.

Az OTP Core (magyarországi alaptevékenység) 2013 második negyedévében bankadó nélkül 37,8 milliárd forintos adózott eredményt realizált, ami 66 százalékkal több az egy évvel korábbinál, a féléves eredmény 59,7 milliárd forint, 27 százalékkal emelkedett. A 90 napon túl késedelmes hitelek aránya az első negyedévi 16,9-ről 17,6 százalékra nőtt, fedezettségük 80,7 százalék. A hitelállomány éves szinten 9, az előző negyedévhez képest 3 százalékkal csökkent árfolyamszűrten, míg a betétállomány a retail kötvényekkel együtt éves szinten 1 százalékkal bővült, az első negyedévhez képest 5 százalékkal mérséklődött.

Az OTP Bank papírjait a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzik. Szerdán a részvény 4498 forinton zárt, ára 0,62 százalékkal nőtt az előző napihoz képest. Az elmúlt egy évben a részvény legalacsonyabb ára 3508, a legmagasabb 5313 forint volt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.