A sztrájk miatt zárva a Ferihegyi 1-es terminál

Ismét sztrájkba léptek a Ferihegyen dolgozók.A repülőtéri szakszervezetek a karácsony előtt felfüggesztett munkabeszüntetést folytatják. 108 járatot érint az akció, késésekre és járattörlésekre, valamint káoszra kell felkészülni. Bezárják a ferihegyi repülőtér 1-es terminálját délután 4 órától a folytatódó sztrájk miatt, a járatok a 2-es terminálról közlekednek.

Négy órától felújítottáka karácsonykor felfüggesztett sztrájkot Ferihegyen, mivel a munkaadó Hochtief-Budapest Airport ugyanahhoz az elképzeléshez ragaszkodik, amelyet szeptember óta nem fogadnak el a szakszervezetek- adta hírül közleményben a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet és a Repülőtéri Dolgozók és Szolgáltatók Szakszervezete. Az akció ma 180 járatot érint, késések biztosan lesznek, de csak négykor lehet megmondani, mekkora lesz a fennakadás, annak függvényében, hogy hány dolgozó lép ismét sztrájkba. Elképzelhető, hogy ismét be kell zárni az egyes és a 2A terminált is.

Szerintük erre azért van szükség, mivel a tárgyalásokon a cégvezetés semmilyen engedményt sem tett, végig az időhúzásra törekedett.A szakszervezetek állítása szerint a cégvezetés hosszas sürgetésre, a hétfői napon ismertette az októberben egyoldalúan felmondott kollektív szerződést helyettesíteni hivatott tervezetét. Ebben azonban ugyanazok a - szakszervezet szerint - elfogadhatatlan feltételek szerepeltek, amelyekre a munkavállalók már korábban nemet mondtak.

A javaslat értelmében 15%-kal csökkennének a bérek a legnehezebb munkaköröket a legmegerőltetőbb műszakokban ellátók esetében. Az évente kivehető pihenő és szabadnapok száma is jelentősen, legalább harmadával csökkenne. A munkarendek, a pontos munkaidő-beosztások pedig tervezhetetlenné válnának.

A ma megismert javaslat egyértelművé tette, amit az érdekképviseletek már a múlt héten is sejtettek: a Hochtief-Budapest Airport csak időhúzásra használja a tárgyalásokat, nem végez érdemi számításokat, nem is keresi a megoldási lehetőségeket. A cégvezetés heteken át úgy tárgyalt a szakszervezetekkel, hogy közben meg sem próbált új, a dolgozókat kevésbé sújtó javaslatot készíteni. Mivel a többi sztrájkkövetelést a munkáltató napirendre sem vette, azok kapcsán sem született semmilyen előrelépés. A Hochtief-Budapest Airport pedig időközben megállapodott a takarítás kiszervezéséről, a két legnagyobb szakszervezet ezzel ellentétes követeléseit semmibe véve.

A Budapest Airport álláspontja szerint azonban az akció meglepő, hiszen korábban megállapodtak arról, milyen ütemben tárgyalnak a kollektív szerződésről. Így a múlt héten a munkarendekről tárgyaltak, ezen a héten pedig a műszakpótlékokról. A BA javaslata szerint az új javaslatok öt százalékos jövedelemcsökkenést jelentenek, s az utasbiztonsági ellenőröknél nyolc órás munkarendet vezetnének be - ez jelenti a jövedelemcsökkenést, hiszen a nyolc órás műszakokra kevesebb extra pótlék jár, mint az eddig érvényben lévő 12 órás munkarend esetében. Ugyanakkor, akár több munkavállaló foglalkoztatását is lehetővé teszi, ám a munkáltató érve e mellett az, hogy hatékonyabb munkaerő-gazdálkodást tesz lehetővé. Vagyis, sok dolgozónak nem kell fölöslegesen dolgoznia akkor, amikor a forgalom azt nem indokolja.

A cég a múlt héten - gesztuskén - hazaküldte a sztrájk idején alkalmazott görög munkavállalókat. Ha azonban a munkaügyi konfliktus hasonlóan a decemberihez, ismét elhúzódik, nem kizárt, hogy újra Budapestre hívják őket.

A Malév arra készül, hogy valamennyi járatát elindítja a délután 4 órától  folytatódó sztrájk ellenére is, de a járatok késésével számolni kell  - mondta el Németh Krisztina, a légitársaság szóvivője az MTI-nek. Hozzátette: a légitársaságnak délután 4 órától éjfélig 25 induló járata van. Tekintettel a decemberi sztrájk alatti helyzetre,  a légitársaság azt kéri utasaitól, hogy a gép indulása előtt legalább 2-2,5 órával érjenek ki a reptérre - tette hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.