Négyszeres nyereség a Bónusz Brigádnál

Több mint négyszeresére nőtt egy év alatt az interneten bónuszokat értékesítő cég, a Bónusz Brigád nyeresége, 2013-ban 66,8 millió forint nettó profitot könyvelt el - közölte a vállalat az MTI-vel.
Kaprinay Zoltán, a cég egyik alapító tulajdonosa az MTI kérdésére úgy nyilatkozott: a növekvő nyereség főként a vállalati struktúra átalakításának köszönhető. Szemléletváltásra volt szükség, mert a vállalat megalakulása, 2010 óta teljesen átalakult az online kuponpiac, amely mára világszerte az e-kereskedelem szerves részévé vált.

Hozzátette: a cég arra számít, hogy hosszútávon a profit több tízszeresére növekszik majd, valamint a magyar online kuponpiac meghódítása után, a teljes internetes kereskedelmi piacon is vezető pozíciót sikerül kivívni.

Az idén az első kilenc hónapban a cég bruttó forgalma 20 százalékkal haladta meg a 2013-as értéket, ennek megfelelően az idén január-szeptember között elért nettó árbevétel közel 16 százalékkal magasabb a tavalyinál - mondta a tulajdonos.

A vállalat 2014 nyarán az európai kuponos piacon elsőként bevezette az utánvétes vásárlást, így a megvásárolt árut a futárnál, vagy az átvételi ponton is ki lehet fizetni. A cég kínálatában kezdetben szolgáltatások szerepeltek, majd megjelentek az utazási ajánlatok, 2012 óta pedig termékek is kedvezményesen vásárolhatók.

Az utóbbi négy évben összesen 20 ezer ajánlat jelent meg az internetes közösségi vásárlóportálon, az árengedményeknek köszönhetően pedig ez idő alatt 12 milliárd forintot spóroltak a vevők. A legtöbb bónuszt a Szépművészeti Múzeum részéről értékesítettek, ezzel 15 562 látogató jutott el kedvezményesen a múzeumba.

Budapesten kívül nyolc nagyvárosban - Szeged, Miskolc, Debrecen, Kecskemét, Pécs, Győr, Székesfehérvár és Nyíregyháza - érhetőek el a cég ajánlatai, további terjeszkedést a társaság egyelőre nem tervez - tájékoztatott a tulajdonos. A vállalkozás az egyes városokban helyi képviselőkkel dolgozik, akik felkutatják a helyi szolgáltatók ajánlatait, lealkudják az áraikat, majd a Bónusz Brigád meghirdeti az ajánlatokat saját közösségének.

A Bónusz Brigádnak több mint 3000 partnere van, amelynek több mint 60 százaléka visszatérő ügyfél. Az internetes közösségi felület forgalma 2013-ban 1,95 milliárd forint volt, a tavalyi 442 millió forintos árbevételét pedig a forgalomból származó 23 százalékos jutalék adta.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.