Négyötödös hiány félévkor

Az egész évre tervezett 83 százalékát érte el az államháztartás központi alrendszerének hiánya a félévkor – de nincs nagy baj. Az első félévben 814 milliárd volt a számlamozgások alapján kimutatott deficit (az uniós hiányszám később lesz csak meg, és ebben más az elszámolás, így akár ennél jobb is lehet).

A hiány tavaly és azelőtt ennél azért jobban alakult. 2013-ban a végül kialakult deficit 77,7 százaléka jött össze félévkot, 2012-ben pedig ugyan 85 százalékon állt a mutató, ám akkor az év végén csak 600 milliárdot ért el a deficit, idén meg valamivel áll csak meg ezermilliárd alatt.

A nemzetgazdasági tárca szerint persze nem lehet nagyon összehasonlítani az előző éveket ezzel – egyszeri tételek befolyásolnak. A tárca a pedagógusok béremelését és a nonprofit egészségügyi intézmények finanszírozását sorolja első helyen – amivel csak az a baj, hogy ezek állandó kiadások, vagyis az éves lefutást nem annyira befolyásolják. Valójában egyszeri tételként az önkormányzatok adósságátvállalása vehető figyelembe.

Az adatok értékelésekor a kormányzati optimizmus felé (mindenképpen tartani fogjuk az előirányzott 3 százalékos célt) az terelheti az elemzőket, hogy a második félév bevételi szempontból jobb szokott lenni. A szaktárca megfogalmazásában ez úgy szól, hogy „a gazdasági növekedés felfutásából, a foglalkoztatás bővüléséből, valamint az online pénztárgépek bekötéséből származó többletbevételek ugyanakkor javították az idei június végi költségvetési egyenleget. Ezek a pozitív tendenciák a korábbi évekhez képest az év második felében várhatóan erőteljesebben érvényesülnek."

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.