Négymilliárd a frekvenciák kikiáltási ára

A legfrissebb hivatalos értesítőben megjelent a legújabb frekvenciák árverési hirdetménye. A negyedik csomag kikiáltási ára négymilliárd forint.

A hivatalos Értesítő legfrissebb, 43-as számában megjelent a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Hivatalának frekvencia-árverési hirdetménye. Ez gyakorlatilag a mobiltendert jelenti, azaz megindult a verseny a frekvenciákért. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság holnap tart tájékoztatót az ügyben. Az már biztos, hogy a negyedik szolgáltató indulását lehetővé tévő csomag kikiáltási ára négymilliárd forint.

Az biztosan kiderül az értesítőből, hogy egy "A" nevű blokkot, amelyben 5Mhz-nyi frekvenciát kínálnak a 900 Mhz-es sávban, négymilliárd forintos kikiáltási áron értékesítene a kormány, ám ezen az aukción a vonatkozó jogszabályoko értelmében nem indulhat egyetlen jelenlegi szolgáltató sem, valamint állami cég sem. Egy korábban megjelent rendelet lehetővé teszi, hogy az első fordulót eredménytelennek nyilvánítsák, abban az esetben, ha a kialakult ár nem megfelelő. Ez esetben a második fordulóban már az inkumbens szolgáltatók is indulhatnak ezért az öt megahertzes blokkért.

Bár korábban csak a 900-as sávok forogtak közszájon, az NMHH hirdetményéből kiderül az is, hogy egy komplett csomagot árulnak, amely három darab 5Mhz sávszélességű 1800Mhz-es és ugyanennyi 2100Mhz-es blokkot is tartalmaz, amelyet fix áron értékesítenek annak, aki elviszi az "A" blokkot. Vagyis, ezzel a készlettel a jelenlegi szolgáltatókéhoz hasonló frekvencia-készletet szerezhet az új szereplő vagy egy régi.

A szabadon maradt, összesen 5,8Mhz sávszélességű blokkot is árveréses rendszerben értékesítik, egy megahrtzenként, illetve a maradék nyolc tizedet önállóan. Elvileg ezt majdnem egyenlő részben is megszerezhetik a jelenlegi szolgáltatók, ám az általuk korábban bejelentett, 99 százalékos mobilinternetes lakossági lefedettség eléréséhez alighanem ez kevés. Első olvasatra, a rádiós távközlésben járatos szakemberek legalábbis "véleményesnek" minősítették ezt a felosztást. Ezért az 5,8 Mhz sávszélességért egyébként minimum 4,26 milliárd forintot vár az állam – ennyi ugyanis a kikiáltási ár.

Kérdés az is, hogy a frekvenciákról szóló, hatályban lévő jogszabályok változnak-e, illetve mire ad lehetőséget a 25ezer forintért megvásárolható dokumentáció: ha ugyanis az a helyzet áll elő, hogy nem lesz negyedik szereplő, s egy jelenlegi, vagy egy esetleges állami cég viszi el az öt megahrtzes blokkot (utóbbira egy korábbi jogszabály lehetőséget ad) akkor abból valamennyit továbbértékesíthet-e?

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szeptember 27-én tart konzultációt azoknak, akik megvásárolják a kiírási dokumentációt. Az árverésre október 20-án lehet jelentkezni, az aukció lezárásának tervezett időpontja december 12.  

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.