Negyedével több a fizetésképtelen cég

Negyedével több fizetésképtelenségi eljárás indult a hazai cégek ellen, mint tavaly ilyenkor - állítja a Coface Hungary. Szerintük az adóhatóság által nem jogerősen kivetett bírság után számos cégnek esélye sincs arra, hogy felszámolás előtt jogerősen megvédje magát.

A Coface Hungary legfrissebb elemzése szerint idén az első negyedévben csaknem 25 százalékkal nőtt Magyarországon a fizetésképtelenségi eljárások száma a tavalyi év hasonló időszakához képest.

A nemzetközi hitelbiztosító tájékoztatása alapján tavaly az első három hónapban 11 ezer 216 eljárás indult. Idén ugyanebben az időszakban 13 ezer 937.

Az eljárások között a legtöbb, 58 százalék a végelszámolás, ezt követik a felszámolások. A legkisebb részt, az összes eljárás alig egy százalékát a csődeljárások adják.

Czibor Zsolt, a Coface Hungary jogásza a csődök viszonylag ritka előfordulását azzal magyarázza, hogy továbbra sem nagyon ismerik a cégek az eljárást, s a rossz anyagi helyzetben lévő adósok ellen inkább a felszámolást indítanak.

A közlemény idézi a Coface Hungary ügyvezető igazgatóját, Kárpáti Gábort, aki szerint új kockázati elem, hogy adóhatósági eljárások miatt olyan cégek válhatnak fizetésképtelenné, amelyek nem feltétlenül jártak el szabálytalanul.

Az ügyvezető igazgató szerint egy adóellenőrzés során első fokon kiszabott büntetés után - figyelemmel a NAV bővített behajtási jogosítványaira -  a cégnek esélye sem marad, hogy a büntetés jogosságát az adóhatóság végrehajtási intézkedése, illetve a kialakult ideiglenes fizetésképtelenségi helyzet miatt elrendelt felszámolás megindítása előtt jogerős eljárásban cáfolni tudja.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.