Négy forinton múlik a 86-os főút felújítása

A 86-os út Zala-megyei szakaszának felújítására legjobb árat adó kivitelező ajánlatában kerekítési hiba miatt két különböző helyen négy forint különbséggel szerepelt a bruttó 4,3 milliárd forintos végösszeg.Emiatt megcsúszhat a beruházás.

Elúszhat az uniós támogatással megújuló a 86-os főút átépítése. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. ugyanis bejelentette: akkor sem zárja a beruházás tenderéből a legjobb ajánlatával győztes céget, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság (KD) erről határoz.

„Betelt a pohár, nem fogunk egy ilyen hiba miatt egy drágább ajánlatot győztesnek kihirdetni, ha késedelmet szenved az Európai Uniós támogatás, akkor talán a döntéshozók is ráébrednek, hogy mit eredményezhet a jelenlegi szabályozás" - fogalmazott közleményében Reményik Kálmán, a NIF elnök-vezérigazgatója.

Az állami beruházó cég első emberének felháborodására az adott okot, hogy a 86-os főút pályázatán a legjobb ajánlatot adó pályázó apró matematikai hibát vétett. A pályázó felolvasólapján és az ajánlat 821. oldalán található levezetés végösszege között egy kerekítései hiba miatt négy forint különbség mutatkozott. Az ajánlatkérő NIF hiánypótlás keretében kérte a pályázót az ellentmondás feloldására, amit az meg is tett. Ezt az eljárást azonban megkifogásolta a KD-nél a második legjobb ajánlatot tevő cég.

„Képtelenség, hogy egy ilyen hiba miatt egy sokkal drágább ajánlat kerüljön ki győztesen a versenyből, négy forintot ma Magyarországon készpénzben ki sem lehet fizetni" - közölte Reményik Kálmán. Javaslata szerint a beruházás szerződésének megkötést egyelőre el kellene halasztani, és meg kellene várni a KD határozatát.

Az elnök-vezérigazgató abban bízik, hogy a közbeszerzések tisztasága felett őrködő testület fel tudja oldani ezt az ellentmondást, és nem kényszerül az ország 100 milliós többlet kiadásra. Ha viszont a KD erre mégsem lesz képes, és ellenkező tartalmú döntést hoz, a NIF a jog adta lehetőséggel eredménytelennek nyilvánítja a pályázatot és új eljárást kezdeményez.

Ebben az esetben a 100 millió forint veszteség elkerülhető,  de a kivitelezők és az ország egyik legnagyobb forgalmat bonyolító útja mentén élők legalább 6-8 hónap időveszteséggel számolhatnak.

Az infrastruktúra fejlesztési projekt keretében teljesen megújulna a főút 37 kilométeres, Zala-megyei szakasza. A 11,5 tonnás tengelysúly terhelésre történő megerősítést célzó projekt keretében az út új burkolatot kapna, több helyen szélesítenék, a hidakat felújítanák, a csomópontokat pedig átépítenék.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.