Navracsics: Simornak kötelessége együttműködni

A jegybank alkotmányos kötelezettsége együttműködni a kormánnyal - mondta a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában vasárnap este Navracsics Tibor, aki szerint furcsán nézne ki, ha különböző célokat követne a jegybank és a kormány.

A fideszes politikus, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium leendő vezetője és egyben kormányfőhelyettes arra reagált, hogy Simor András jegybankelnök a nap folyamán közleményben ajánlott együttműködést a kormánynak és hangsúlyozta, hogy mandátumának végéig a Magyar Nemzeti Bank teszi a dolgát.

Navracsics Tibor a televíziós műsorban közölte, az új kormány megalakulását követően kell leülnie a miniszterelnöknek és a jegybankelnöknek, s tisztázniuk kell, "milyen irányban van a közös jövő", mely pontokban értenek egyet, és melyekben gondolkodnak különbözőképpen. Arra hívta fel a figyelmet, hogy Simor Andrással kapcsolatban elsősorban a szakma fogalmazott meg korábban kritikákat a válságkezeléssel összefüggésben. Hozzátette: a Fidesz részéről elhangzott kritikák inkább politikai-, illetve "magánvagyon és közteherviselés"-természetű kifogások voltak.

Arra a kérdésre, "lehet-e közös jövőjük", azaz együttműködés a kormány és a jegybank között úgy, hogy Simor András a helyén marad, illetve, lát-e lehetőséget arra, hogy nem vonják össze a jegybankot és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, azt mondta: a két dolog között nincs szoros összefüggés. Mint fogalmazott, ha összevonják, akkor is működhetnek együtt, és ha külön maradnak, akkor is lehet, hogy nincs együttműködés.

Közölte, bízik abban, hogy lesz együttműködés, mert a kormány és a nemzeti bank között szükség van együttműködésre ahhoz, hogy a magyar gazdaság stabil maradjon.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.