NAV: nem lesz tömeges üzletbezárás

Tömeges üzletbezárásokra nem lehet számítani a kötelező pénztárgépcserék kapcsán – mondta az adóhivatal sajtóreferense.

A gazdasági szereplők döntő többsége eleget tett kötelezettségeinek, beszerezte a szükséges kódot, és megrendelte új készülékét, kiskasszáját – fogalmazott a Magyar Nemzetnek a NAV sajtóreferense. Aszalós Andrea, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) sajtóreferense a lappal közölte: januárban elsősorban azoknál a kereskedőknél és más, kisebb vállalkozásoknál vizsgálódnak újra, akik/amelyek a tavalyi ellenőrzéskor nem tudtak felmutatni megrendelést.

Hozzátette: a szabályok szerint az érintettek mindaddig használhatják korábbi kiskasszájukat, amíg meg nem kapják új gépüket. Feltétel ugyanakkor, hogy az adott vállalkozás megszerezte már a szükséges kódot, és megrendelést is adott valamely új típusú készülékre.

Az eddig késlekedők közül egyébként sokan végül úgy döntöttek: hiányzó megrendelésüket a NAV erre kialakított internetes felületén adják le. December utolsó napjáig nagyjából 17 ezren éltek ezzel a lehetőséggel.

Idén a kicsik mellett a – számítógép-alapú gépet használó – nagyobb szereplők, például a benzinkutak és a nagyáruházak is ellenőrzésre számíthatnak. Az előírások szerint ugyanis nekik a múlt év végéig kellett megvásárolniuk új típusú készüléküket.

A gyártási, beszerzési nehézségek miatt akad bőven olyan, aki csak 2014 első hónapjaiban juthat hozzá új kasszájához – mondta. Amennyiben valakinél vizsgálódnak, akkor a NAV szakemberei az összes körülményét áttekintik majd és figyelembe veszik, amikor meghozzák döntésüket. Szavai szerint: ha egy vállalkozás mindent megtett, ami elvárható tőle, drasztikus fellépésre nem kell számítania – mondta. Közölte azt is, hogy tömeges üzletbezárás nem kerülhet szóba.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.