NAV: a kormány törvényről tárgyal

Új vezetési rendszert kap a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az erről szóló törvényjavaslatról ma tárgyal a kormány.

 

A jogszabály az előzetesen tervezetthez képest néhány hetes csúszással kerül a kabinet elé, ám a lényege nem változott - írja a Világgazdaság.

A NAV központi hivatal lesz, amelyben megszűnnek a regionális igazgatóságok, a rendszerben a megyei hivatalok után a másodfok a központi irányításhoz kerül.

A hivatal a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) alá tartozik majd, irányításáért pedig a tárca adóügyi államtitkára felel. Tállai András korábban már beszélt arról, hogy négy helyettes államtitkárral közösen irányíthatják majd a szervezetet.

A lap úgy tudja: a helyettes államtitkárok az egyes szakmai területeket felügyelhetik majd, vagyis az üzemeltetési területek vezetői csak a harmadik szintre kerülhetnek a hierarchiában. Csakhogy a jelenlegi négy elnökhelyettesből csak ketten felügyelnek szakmai területet, míg két szakmai poszt, az adószakmai és ellenőrzési, valamint a vám- és pénzügyőri betöltetlen. Eközben Vágújhelyi Ferenc elnökhelyettes az informatikai területet, míg Kiss Ferenc az erőforrás-gazdálkodást felügyeli jelenleg.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.