Napi kétmilliárd forintot vitt el a légisztrájk

Napi hétmillió fontjába (kétmilliárd forintba) került a British Airways (BA) légitársaságnak az utaskísérők hétfőn éjfélkor befejeződött háromnapos sztrájkja - közölte a cég.

A BA a hétfői utolsó sztrájknap után a Londoni Értéktőzsdén közzétett tájékoztatójában azt írta: eddigi összesítése alapján a szombaton kezdődött munkabeszüntetés első két napján a hosszú távú járatok 78 százaléka, a rövid távúak - belföldiek és európaiak - 50 százaléka közlekedett. A társaság első kimutatásai szerint hozzávetőleg hasonló volt a megoszlás a hétfői sztrájknapon is.

A British Airways - amely a Malévval együtt a oneworld globális légi szövetség tagja - hétfőn a három budapesti járatpár közül egyet közlekedtetett, a másik kettőt törölte. A közlekedő budapesti járatot hétfőn a holland Transavia légitársaság üzemeltette a BA nevében, Boeing 737-es repülőgéppel.A British Airways kedd hajnali kiírása szerint a keddi menetrendben szereplő három budapesti járat közül is töröltek egyet, a 866-os járatszámút.

A BA már korábban közölte, hogy az áthúzódó hatások miatt a sztrájk után is lehetnek fennakadások a forgalomban.Szerdára azonban már mindhárom budapesti járat üzemeltetését jelezte a vállalat.A legnagyobb brit szakszervezet, a Unite, amely a BA több mint 13 ezer utaskísérőjéből 12 ezret képvisel és sztrájkjukat szervezte, a következő hétvégére ugyanakkor újabb, ezúttal négynapos sztrájkot tervez, ha addig nem sikerül rendezni a bér-, létszám- és munkaszervezési vitát a cégvezetéssel.

A munkajogi viszály előzményeként a súlyos anyagi gondokkal küszködő British Airways vezetése tavaly novemberben két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, háromezret közülük részmunkaidős foglalkoztatásra helyezett át, és csökkentette a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámát.A szakszervezet szerint a cég ezzel munkaszerződéseket sértő módosításokat kényszerített az utaskísérői állományra, előzetes konzultáció nélkül.

 A British Airways vezetése azután kezdett drasztikus takarékossági programba, hogy a társaság eddigi legrosszabb üzleti félévét zárta tavaly szeptemberben: adófizetés előtti vesztesége 292 millió font (90 milliárd forint) volt. Ez azt jelenti, hogy a BA percenként több mint ezer font veszteséggel működött. A decemberrel zárult negyedévről további 50 millió font adó előtti veszteséget jelentett a cég.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.