Napi 300 rendelésnél tart a Tesco webshopja

Évek telhetnek el, mire nyereségessé válik a Tesco nemrégiben nyílt webshopja.

A várthoz képest jobban startolt el a Tesco webshopja, a március közepén indult webáruháznak mára 20 ezer regisztrált vásárlója van, és az első egy hónapban – amikor egy jó darabig még csak tesztüzemmódban üzemelt – 10 ezer kiszállítást bonyolított le a Tesco.hu. Korábban úgy saccolták, hogy 10-12 ezer forint körüli lesz az átlagos vásárlások értéke, ennek bőven a duplája valósult meg.

A cég az online shop forgalmáról nem nyilatkozik. (Az átlagos vásárlások és a havi kiszállítások számából nagyságrendileg háromszázmillió forintra lehet becsülni a Tesco online márciusi eladásait.) Az idei tervekről szólva Őri Gergely, a Tesco online kereskedelmi vezetője elmondta: az idén milliárdos nagyságrendű forgalmat várnak. Úgy számolnak, hogy néhány éven belül eléri azt az üzemméretet, ami mellett már gazdaságosan tud üzemelni a Tesco online.

A Tesco tavaly szánta el magát arra, hogy elindítja a webáruházát Magyarországon is, ez végül a cseh, a szlovák és a lengyel után idén indult el. A beruházás tőkeigényéről a Tescónál sem korábban, sem most nem közöltek konkrét számot. Annyit elmondtak, hogy eddig 200-an dolgoznak az online részlegnél, illetve 20 autójuk járja a várost, ám rövidesen további 40 járművel bővül a cég flottája.

Bár a megrendelések folyamatosan nőnek, az online ágazat sajátossága, hogy rendkívül óvatosan bővíthető az üzlet. Mivel a webshopot kiszolgáló dolgozók saját kezűleg válogatják le az áruházi polcokról a megrendelt árut a vevő számára – bizalmi jellegű szolgáltatás. Ráadásul a webshop üzemeltetése csak nagy kihasználtság mellett kifizetődő. 

A jövőben nemcsak a Tesco újonnan nyílt webáruházait fogják a közös, közép-kelet-európai számítástechnikai platformról üzemeltetni, idővel erre a közös hálózatra csatlakozna az eredeti, 15 évvel ezelőtt az Egyesült Királyságban indított brit Tesco online is, így a teljes online hálózat üzemköltsége is jelentősen csökken majd.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.