Magyar Idők néven jelenik meg ősztől a Napi Gazdaság

Újabb pitypangos médium jelentkezhet ősztől, miután a Napi kiadója levédette a Magyar Idők nevet.

A Napi Gazdaság kiadója levédette a Magyar Idők nevet, nem új terméket indítanak, hanem a Napi Gazdaságot nevezik át szeptemberben – tudta meg az mmnonline.hu. Értesülésüket a Napi Gazdaság főszerkesztője megerősítette. A lap azt írja, hogy a  Magyar Idők már szerepel is az NMHH nyilvántartásában. Ebbe az adatbázisba kell bejelenteni valamennyi sajtóterméket még az indulás előtt. A kiadó online és print kiadványként is bejelentette ezt a nevet. A magyaridok.eu és a magyaridok.hu, valamint a magyaridok.com domain neveket is lefoglalták. 

A portál megkereste Csermely Péter főszerkesztőt, aki elmondta, hogy a Napi Gazdaságot gazdasági tematikájú szaklapból általános, közéleti napilappá alakítják – ez folyamatban van –, ehhez pedig az előző név már nem lett volna szerencsés. Szeptember elejére várható a változás. Arra, hogy miért pont ezt a nevet választották, a főszerkesztő tréfásan csak annyit mondott: „mert ez a név tetszett nekünk”.

Ha mindez igaz, s nem augusztusi tréfa, a Napi Gazdaság kiadója a lehető legjobb üzletet csinálta. Megvett egy lapot, egy jól bejáratott márkanévvel, azt előbb tartalmilag úgy alakította át, hogy a korábbi olvasóközönségét lényegében kitessékelte, majd ezt követően megváltoztatta a lap nevét. Nagy kérdés, miért nem indítottak direkt „zöld mezős” lapot?

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.