Továbbra is mélyponton a beruházási kedv

Az első negyedévben 6,4 százalékkal esett vissza a nemzetgazdasági beruházások értéke. A hazai fogyasztás gyengesége miatt a feldolgozóipar bukta a legnagyobbat.

Az idei első negyedévben folytatódott a beruházások 2008 elejétől megszakítás nélkül tartó csökkenése. A nemzetgazdasági beruházások volumene 6,4 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a KSH.

A beruházások első negyedévi csökkenésén belül az építési beruházások 9,3 százalékkal, a gép- és berendezés beruházások 2 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól.

A lassan javuló külső konjunktúra és a szűk belső kereslet következtében a feldolgozóipar beruházásai 16 százalékkal estek vissza, miután már a tavalyi évben is 15,2 százalékkal hanyatlottak. Az építőipar beruházásai 4,6, a mezőgazdasági beruházások is jóval az átlag alatt 1,8 százalékkal mérséklődtek az első negyedévben.

A lakásépítések visszaesésének következtében az ingatlanügyletek nemzetgazdasági ág beruházásainak volumene 19 százalékkal csökkent az előző évhez képest. Az előző év első negyedében az ágazat még szerény 3,5 százalékos növekedést mutatott, de a második félévben bekövetkezett visszaesés 5,4 százalékos visszaesést hozott a múlt év egészében.

A nagyobb súlyú szállítás, raktározás nemzetgazdasági ág negyedik negyedéve növelte beruházásait, az első negyedévben 11,4 százalékkal elsősorban egy szárazföldi csővezetékes szállítás területén megvalósuló nagyberuházás jóvoltából.

Az energiaipar beruházásainak 47,9 százalékos növekedését a villamosenergia-termelés jelentős erőművi beruházása eredményezte - jelentette a KSH.
Nőttek a beruházások a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás ágban is. A 25,8 százalékos emelkedés egyrészt az alacsony bázisnak, másrészt a honvédelemmel összefüggő nagy értékű beruházásoknak köszönhető.

A művészet, szórakoztatás, szabadidő szektorban a beruházások 19,2 százalékos növekedésében a gyógy- és élményfürdő-beruházások játszottak szerepet - közölte a hivatal.

A nemzetgazdasági beruházások tavaly 8,6 százalékkal maradtak el a 2008-as volumentől a gépberuházások 14 és az építési beruházások 4,2 százalékos visszaesésének következtében.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.