Nagyot fejleszt Magyarországon a Huawei

Közel 10 milliárd forintos saját beruházással vesz részt a Huawei a hazai szélessávú vezetékes távközlési hálózat fejlesztésében, valamint tovább bővíti új regionális innovációs központját Magyarországon - jelentette be pénteken a Huawei Technologies Hungary leköszönő vezérigazgatója, Bin Junszong, és leendő utódja, Cseng Vejfeng a vállalat Európai Ellátó- és Logisztikai Központjában (ESC) Biatorbágyon.

A mintegy ezer kilométernyi optikai kábel lefektetését igénylő hálózati fejlesztéssel 140 ezer magyar háztartás juthat szélessávú interneteléréshez olyan régiókban is, ahol erre eddig nem volt lehetőség. A Huawei és a beruházásban részt vevő partnerei a hálózati fejlesztéssel jelentősen hozzájárulnak a digitális társadalom és a vidéki Magyarország versenyképességének fejlődéséhez - mondta Bin Junszong.

A Huawei aktív részvételre törekszik a Nemzeti Digitális Fejlesztési Programban, a Digitális Közösségi Programban, és a Nemzeti Szélessávú és Kommunikációs Hálózat fejlesztésében is - hangsúlyozta Cseng Vejfeng, aki korábban a Huawei Hutchison hongkongi alelnökeként tevékenykedett.

A Huawei az elmúlt egy évtizedben összesen 200 millió eurót, mintegy 56 milliárd forintot fektetett már be Magyarországon. Ügyfelei között tudhatja az ország valamennyi nagy távközlési szolgáltatóját. A Vodafone-nal például a negyedik generációs (4G) mobil hálózati rendszerek szállításával működik együtt, a Magyar Telekommal pedig az IP-tévé technológiai és száloptikás hálózati fejlesztésekben - mondta el Bin Junszong.

A vállalat 10 éves magyarországi történetének a tavalyi volt a legeredményesebb éve: forgalma a nem auditált előzetes adatok szerint 18 százalékkal 36-38 milliárd forintra emelkedett.

A gyártás és a logisztika mellett a közelmúltban új regionális funkciókat is kapott a magyarországi központ: az európai kontinens visszáru-kezelése mellett, az alkatrész-ellátási és a javítási feladatokat.

Új regionális feladatkörének gyorsabb és hatékonyabb ellátása érekében a Huawei az idén megkezdi magyarországi tevékenységének az átszervezését. Az MTI értesülése szerint az átszervezés keretében a Huawei vidéki telephelyein végzett gyártó tevékenységét fogja integrálni anélkül, hogy ez érintené az alkalmazottak számát.

A Huawei Technologies Hungary közvetlen alkalmazottainak száma 2014-ben 250 fő volt, akik jórészt a budapesti központban dolgoznak, ahova a vállalat további 40 fő felvételét tervezi az idén. Közvetve, partnerein keresztül a Huawei több mint kétezer embernek biztosít munkát.

A Huawei a távközlési cégek igényeit kiszolgáló internet alapú televíziós technológiai fejlesztéssel foglalkozó regionális központ felfuttatását tűzte ki célul Magyarországon. A központot tavaly indította a Huawei 15 magasan képzett mérnök felvételével, az idén pedig mintegy ötven szakemberrel és azok képzésével folytatja annak bővítését. Cseng Vejfeng elmondása szerint a Huawei a rendelkezésre álló kreatív, innovatív és magasan képzett munkaerő miatt választotta Magyarországot a központ helyszíneként.

Bin Junszong jelezte, hogy az új magyarországi szoftverfejlesztő központ a későbbiekben akár egy kutató-fejlesztő központ alapjául is szolgálhat. Rámutatott, hogy a Huawei egyik legfontosabb piacának tekinti Európát, ezért már 17 kutatási-fejlesztési központot létesített a kontinens nyolc országában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.