Nagyon kedvező képet mutat a hazai feldolgozóipar

Igencsak tetszetős lett a márciusi Beszerzési Menedzser Index (BMI). A feldolgozóipar fejlődését mutató index 56,8 pont lett. Az elmúlt 15 évben a szektor termelése csak három alkalommal volt magasabb márciusban.

A Beszerzési Menedzser Index (BMI) szezonálisan kiigazított márciusi értéke 56,8 pont lett – közölte hétfő reggel a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT). A korábbi évek márciusaival összevetve a feldolgozóipar teljesítményét tükröző idei érték kifejezetten magasnak mondható. Az index mostani értéke egyben azt is jelenti, hogy harmadik hónapja bővül a gazdaság ezen területe. 

Az MLBKT értékeihez annyi hozzá tartozik: amennyiben a mutató 50 pont feletti értéket mutat, akkor növekedés tapasztalható, alatta az ágazat zsugorodásáról lehet beszélni. 50 pont pedig a stagnálást jelenti. 

2010 júliusa és 2011 júliusa között egyébként folyamatosan bővült a feldolgozóipar. Azonban az azóta eltelt hónapokban csak háromszor bővült az ágazat, amire 2009 vége óta nem volt példa. A mostani érték azért is figyelemre méltó, mert az elmúlt tizenhárom hónap legmagasabbja, azaz jóval meghaladja a változatlanságot jelző 50 pontot. A márciusi index jelentősen, 5,6 százalékponttal magasabb a februári (51,2) értéknél is. 

Az index összetevői közül a termelési mennyiség mutatója nőtt februári értékéhez képest, és így már három hónap szűkülés után másodszor jelzi a termelt mennyiség emelkedését. A mostani érték magasnak számít, az elmúlt 15 évben csak háromszor volt nagyobb a növekedés üteme márciusban.

Az új rendelések indexe erősen megugrott, és a mostani a negyedik legmagasbb márciusi érték 1995 óta. Az új rendelések állománya így másodszor növekedett az elmúlt hat hónapban. Ilyen mintázatra utoljára 2009 közepén volt példa, ami az akkori válság végét jelentette – állítja az MLBKT.

A márciusi szállítási átfutási idő hosszabb lett februárhoz képest, és az ütem enyhén nőtt. A korábbi márciusi értékeket nézve az idei a legalacsonyabb érték 1995 óta. Az index értéke immár huszonnyolcadik hónapja van 50,0 pont alatt, ami példa nélküli.

A vásárolt készletek emelkedni kezdtek a 2011 novembere és 2012 januárja között tapasztalt egyenletes csökkenést követően, immár második hónapja egyfolytában. Az idei márciusi érték az elmúlt tizennégy év értékei alapján átlag feletti, és a negyedik legmagasabb. 2010-ben hét hónapban jelzett csökkenést az index, 2011-ben az arány hat-hat hónap lett, 2012-ben egyelőre két alkalmommal növekedést, míg egyszer zsugorodást jelzett a mutató.

Októberben már csökkent a foglalkoztatottság a feldolgozóiparban, ami novemberben és decemberben is folytatódott. Januárban azonban a foglalkoztatottsági index értéke emelkedett, és 50,0 pont fölé került, ami azóta is megmaradt. A foglalkoztatottság legalább három hónapon át tartó csökkenésére utoljára 2009 szeptembere és novembere között volt példa. Figyelemre méltó, hogy a korábbi márciusi értékeket nézve az idei a legmagasabb 1995 óta.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.