Nagyon drága lett a gyümölcs

A rezsicsökkentésnek köszönhetően júniusban is alacsony szinten maradt az infláció. Az élelmiszer, különösen a friss zöldség és gyümölcs azonban jóval többe került, mint tavaly.

A fogyasztói árak júniusban átlagosan 1,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Főleg az élelmiszerek ára emelkedett, átlagosan 4,1 százalékkal kell többet fizetni a pénztárnál ugyanazokért az árukért, mint tavaly ilyenkor.

A drágulást az idényáras élelmiszerek vezetik. A tavalyinál hűvösebb idő miatt a friss zöldségért, gyümölcsért 21,3 százalékkal kell többet fizetni, mint tavaly. A liszt ára 12,7 százalékkal emelkedett, a száraztészta és a sertéshús egyaránt 4,5, míg a baromfihús 3,9 százalékkal drágult. Olcsóbb lett viszont a tojás és a cukor, előbbiért 11,7, utóbbiért 4,9 százalékkal kell kevesebbet fizetni.

Az átlagosnál nagyobb mértékben, 8,8 százalékkal emelkedett a szeszes italok és dohányáruk ára is. A szolgáltatások esetében szintén átlag feletti volt az árnövekedés (négy százalék), ezen belül a szemétszállítás 7,6, a helyi tömegközlekedés 5,3 százalékkal drágult. (A szemétszállítás díját júliustól csökkentette tíz százalékkal a parlament, így a júniusi statisztikában ennek még nem lehet nyoma.)

Az áram, a vezetékes gáz és a távfűtés ára azonban már januártól csökkent, és elsősorban ennek volt köszönhető, hogy éves összevetésben a fogyasztói árak átlagosan az említett, két százalékot el nem érő mértékben emelkedtek. A gáz és az áram tíz-tíz százalékkal lett olcsóbb, a távfűtésért viszont 11,7 százalékkal kellett most kevesebbet fizetni, mint egy évvel korábban.

Jó hír viszont, hogy az előző hónaphoz képest júniusban a fogyasztói árak átlagosan mindössze 0,2 százalékkal emelkedtek - vagyis lényegében stagnáltak. A KSH adatai szerint élelmiszerekért átlag 0,3 százalékkal kellett többet fizetni, elsősorban az idényáras élelmiszerek, így a burgonya, a friss zöldségek és gyümölcsök 4,5 százalékos áremelkedése miatt.

E csoport nélkül viszont az élelmiszerek ára májushoz viszonyítva 0,4 százalékkal csökkent. A tojásért például 2,7, az étolajért kettő, a cukorért 1,8, míg a párizsiért és a kolbászért 1,2 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint egy hónappal korábban. Kisebb mértékben, 0,2-0,2 százalékkal csökkent a szeszes italok és dohányáruk, a ruházkodási cikkek és a háztartási energia ára, míg a tartós fogyasztási cikkekért 0,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni.

Az idényáras élelmiszerekhez hasonlóan az idényjellegű szolgáltatások is drágultak: az üdülési szolgáltatásokért 2,5 százalékkal kellett többet fizetni júniusban, főleg emiatt a szolgáltatások összességében is drágultak, fél százalékkal. Átlag felett, 0,4 százalékkal nőtt az egyéb cikkek ára is (a KSH ide sorolja a lakás-, a háztartás- és testápolási cikkeket, gyógyszereket, üzemanyagokat, valamint a kulturális cikkeket), ezen belül a üzemanyagok ára 0,8 százalékkal emelkedett.

Fel is, le is

Egyelőre nehéz megmondani, hogy a következő hónapokban hogyan alakulhat az infláció, árfelhajtó és árcsökkentő tényezők egyaránt befolyásolhatják az adatokat – mondta az MTI-nek Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője. Árcsökkentő hatása lehet a további rezsicsökkentéseknek, míg drágulást okozhat az elektronikus útdíj, a trafik törvény miatt a dohánytermékek érdemi drágulása várható, és a tranzakciós illeték emelése is valószínűleg inflációs hatással jár majd. Az Erste elemzője szerint ha lesz további rezsicsökkentés, akkor a következő hónapokban is két százalék alatt maradhat a fogyasztói árindex, éves átlagban pedig várhatóan két százalék körül alakul az infláció 2013-ban.

Suppan Gergely, a TakarékBank elemzőjének várakozása szerint az infláció az üzemanyagáraknál jelentkező bázishatások, valamint a dohánytermékek kiskereskedelmi árrésének emelése miatt enyhén két százalék fölé emelkedhet a következő hónapokban, augusztustól azonban újra csökkenhet a palackos gáz, a víz-, csatorna és szemétszállítási díjak csökkentése miatt. Az idén 2,1, jövőre 2,9 százalékos átlagos inflációt vár, nem számolva a várható további háztartási energiaár csökkentéssel.

Tovább csökken az alapkamat

A júniusi 1,9 százalékos inflációval immár három hónapja két százalék alatt van a fogyasztói árak emelkedése, így stabilnak mondható ez az alacsony szint. Ezzel szinte biztosra vehető, hogy a soron következő kamatdöntés alkalmával újra csökkentésről határoz majd a Magyar Nemzeti Bank – mondta el Horváth István, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. Az alapkamat hamarosan négy százalék alá süllyedhet, mivel az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed kötvényvásárlási programjának leállásától tartó befektetők megnyugodtak, így a nemzetközi környezet is kedvezőbb az elmúlt hónaphoz képest.

Ennek köszönhetően a rövid kötvényhozamok sokat jöttek le, és a forint is erősödni tudott. Mivel a csökkenő kamatszint miatt a következő hónapokban a forint árfolyamának gyengülésére számítunk, ezért a befektetőknek érdemes lehet befektetéseiket nemzetközi eszközökkel, deviza befektetésekkel erősíteni – tette hozzá a befektetési szakember.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.